Miután Zsákos Bilbó (Martin Freeman), Gandalf (Ian McKellen), Thorin (Richard Armitage) és a törpök sikeresen átkeltek a Ködhegységen (illetve alatta), úgy döntenek, hogy keletre, a Bakacsinerdő felé indulnak. Mielőtt a többiek bevetnék magukat a sűrűbe, Gandalf elbúcsúzik a csapattól, és másfelé veszi az irányt. Az erdőben rögvest óriáspókok támadnak a társaságra, majd erdőtündék ejtik fogságba őket, Bilbó kivételével, aki segít megszökni a többieknek, hogy együtt haladjanak tovább az emberek lakta Tóvárosba. Innen vezet a folyó a Magányos Hegyhez, ahol Bilbó megmutathatja, mit tud. Meg kell találnia a titkos ajtót, majd szembe kell néznie Smauggal, a rettenetes sárkánnyal. Eközben Gandalf sem rest, a Fehér Tanács felkeresése után elutazik Dol Guldurba, ahol megtudja, valójában ki az ott tanyázó Feketemágus. Bakacsinerdő tündéi pedig Thranduil király (Lee Pace) és fia, Legolas (Orlando Bloom) vezetésével kénytelenek megütközni a Dol Guldurból özönlő ork sereggel…

Hogy tovaszáll az idő… és pont ez történt a második Hobbit-filmmel is, ugyanis annyira nem érződik rajta a három órát kerülgető játékidő, hogy döbbenet! Peter Jackson pedig azaz ember, aki olyan otthonosan mozog Középföldén, hogy nincs más e bolygón, aki így tenne. Az első résznél is csak éltetni tudtam a rendezőt, a szereplőket, az operatőröket és a digitális utómunkáért felelős szakembereket, és itt sincs ez másként. Na, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a kis Hobbitkánk és törpcsapata sem sietnek sehová - az idő tájt még nem volt divat a rohanás, bár az orkok elég jó ösztönzést adtak.

Minden olajozottan működik ebben a világban, és a legtöbb szereplőt már bejáratták a 'korábbi filmekben', ugyanakkor azt is elmondhatjuk, hogy itt az élő bizonyíték arra, hogy lehet minden évben minőségi filmmel jönni. Peter Jacksont mindig is különös látásmóddal megáldott rendezőnek tartottam, és az idő előrehaladtával is csak ezt tudom róla elmondani. Ért a kalandokhoz, de leginkább az látszik tisztán, hogy szíve ügye ez az egész, éppen ezért tud ennyire varázslatos lenni. Egyszerre hozza el a nézők szívébe a kalandot, a félelmet, a drámát és az aggódást.

Smaugot, a rettenetes csapást jelentő hatalmas sárkány felbukkanását ki ne várta volna? Lényegében ezt a karaktert mondanám a film csúcspontjának, ami a filmbéli valóságban is így van, azonban amíg eljutunk hozzá, azokhoz a képsorokhoz, hogy hosszasan legyen vele dolgunk, addig sem izgalmaktól mentes képsorokkal fárasztanak. Az értékelésem kulcsszava lehetne akár a kaland és az utazás is, és persze biztos lesznek majd olyanok, akik kiemelnek különböző jeleneteket a szarkazmus zászlóját lebegtetve, mint annak idején az első részből a hosszan tartó vacsorát. De őket csak sajnálni tudom, illetve nem, még azt sem.

Hogy a Hobbit trilógiává bővült, talán Martin Freeman nyert vele a legtöbbet, de Richard Armitage is ugyanebben a csónakban evez - Luke Evansszel együtt. Freeman és Armitage karrierjén nagyot dobnak ezek a szerepek, ugyanis mindketten zseniálisan jól elevenítik meg a vásznon karaktereiket. Ebben a részben talán kiemelt figyelmet élvezett még Luke Evans is, akiről szintén nem tudok rosszakat írni, de ezúttal még Orlando Bloomot is szívesen néztem, pedig kvázi ki nem állhatom a srácot. Evangeline Lilly szinte az egyetlen női szereplő a vásznon, aki annak ellenére, hogy mindig kerülgeti a bajt, nagyon kellemes társaság, és gyönyörűen egyesült a karakterével. Benedict Cumberbatchből, vagyis Smaugból nem sokat kapunk, hiszen a szinkronhang megfoszt minket tőle, de legalább abból is a minőségit kapta.

Különösen tetszett az a rész, amikor a kedvenc kis hőseink a folyón utaznak, és amikor megérkezik Legolas, parádés és látványos kalandban részesít minket, ami már-már a lélegzetelállító kategóriába sorolandó. Nyilván meseszerű összességében, de egy ilyen világban, ahol sárkány, orkok és különféle lények élnek, mégis kit érdekel? Élvezhető és szórakoztató. Szépen felépítették a sárkány körüli mítoszt, szóval bátran jöhet a folytatás, és egy dolgot bizony nem érdemes: alábecsülni a sárkányt. Minden idők leggyönyörűbb sárkányát. Ez nem is kérdés, mert ugyan korábban is találkoztunk már pár sárkánnyal a filmvásznon, de mindközül Smaug a legeredetibb, a legnagyobb hatásvadász.

A megteremtett látványvilág és úgy egész Középfölde csodás hely, ahol lakik mindenféle ember, s lény - épp ettől olyan színes. Vagy sötét? Ha már a tónusoknál járok, kevésbé olyan sötét, mint az első rész, jelen esetben sokkal inkább a kalandokra szegeződik a figyelem. Egy dolog miatt viszont haragszom, és az a vége. Mindenki készüljön fel arra, hogy ennek a résznek sokkal epizodikusabban van vége, mint az elsőnek volt egy éve. Innentől kezdve még egy év, és befut az utolsó Hobbit-film, aztán megint sajnálhatjuk, hogy véget ért valami jó. Ellenben, a polcról bármikor leemelhető a Blu-ray, és bármikor újranézhető kis hőseink kalandozása.

Apropó, a házimozizást emlegetve, megjegyezném minden tisztelettel, hogy még csak a 3D-re sem volt szükség, főleg azok után, hogy az első rész IMAX vetítése némileg csalódást okozott. Még szerencse, hogy a filmben rejlenek az értékek, nem a különféle parasztvakító kiegészítőkben. Tökéletes élményt nyújtott 2D-ben is, azt hiszem, hogy ennél a filmnél engem végképp kielégített a tökéletes képminőség, és a nagyvászon. Jobban éreztem magam, mint annak idején, az első részen, és tényleg nagyon hamar elröppent a játékidő, pedig késői vetítésre ültünk be, és dolgoztam is aznap. 10/10.