Spanyolország, 1944. A polgárháború véget ért, de a hegyekben még harcolnak a gerillák. Carmen (Ariadna Gil) kislányával, Oféliával (Ivana Baquero) új férjéhez, a hideg, kegyetlen és autoriter Vidal (Sergi López) kapitányhoz költözik, aki Franco seregében szolgál. Ofélia nem szenvedheti az új életét, így a ház mögött felfedezett rejtélyes labirintusba menekül. Pán - védelmezője és vezetője - egy mesebeli figura meggyőzi, hogy a kislány egy mágikus királyság rég elveszett hercegnője. Hogy az elveszett igazságot megtalálja, Oféliának három próbát kell kiállnia, olyanokat, melyekre senki nem készítette fel.

Egyik ismerősömnek tavaly májusban azt reagáltam a filmre, hogy 'Guillermo del Toro eleve elvont', viszont akkor én ezt a rendezőnek szántam, és nem a filmnek. Igen, nagy kimaradásom volt eddig, és csak most sikerült pótolni, és igen, most erősen bánom, hogy eddig nem szakítottam rá időt. Guillermo del Toro ha egyszer kamerához jut, onnantól kezdve garantáltan olyan utazásban részesíti a nézőt, amilyenben más képtelen. Most is ez történt, és ő az a filmes szakember, akinek olyan határtalanul gazdag a fantáziavilága, hogy már-már hihetetlen, és ami a legszebb az egészben, hogy mindezt tökéletes módon képes vászonra álmodni.

Teljes mértékben del Toróé az elismerés, hiszen saját forgatókönyve nyomán rendezte ezt a gazdag fantáziavilágú, ugyanakkor meglehetősen súlyos alkotást. 5 Oscar-jelölésből 3-at szoborra is váltott, de a 8 BAFTA díjat is megérdemelten zsebelte be. Ismét eredeti nyelvet javaslok hozzá, ugyanis nem véletlenül készült spanyolul, és szerintem ez az a film, aminél egy esetleges szinkron elvehet a filmélményből. Fantasztikus thrillernek írják, és mindkettő igaz rá, de külön-külön értelmezve – habár én leginkább kicsit a művészfilmek közé sorolnám. Egyrészt a hangulata miatt, másrészt pedig napok óta gondolatok kóvályognak róla a fejemben. Érdekes egyébként, hogy két külön világról van szó, mégsem érződik, amikor a képzelet találkozik a valósággal, mert olyannyira finoman egybehangolja a rendező e két világot. E különös világ teremtményeiről azért nem ejtek szót, mert én sem sokat tudtam róluk, és pontosan így érdemes nekiülni a filmnek.

Nem finomkodnak benne, a '40-es évek rideg valósága vetül elénk, és emellé van még ott a központi témát adó fantáziavilág, amelynek határait fölösleges keresgélni, mert nem létezik. Naturalista ábrázolásával is megfogott, és hogy ez működőképes legyen, muszáj volt R-es korhatár besorolás szellemében dolgozni. Egy kicsit háborús film is, mert a háttérben még harcolnak a gerillák, és ebből is pont annyit mutatnak, ami kielégíti a néző kíváncsiságát. Legalábbis nekem nem kellett több, főleg, hogy egyébként is akad benne vér, melyet szintén amolyan naturalista módon kapunk az arcunkba.

Ha már Spanyolország ad otthont ennek e remek történetnek, nem voltak restek spanyol színészeket játszatni a filmben, és ezzel válik még átérezhetőbbé az egész. Ezért a szereplőket nem nagyon hánytorgatnám, mert egyszerűen mindenki remekelt, és egyértelműen a kis Oféliát alakító Ivana Baquero játszott a legnagyszerűbben, bár a történet rosszfiúját játszó Sergi Lópeznek sem kell színészi tehetségért a szomszédba mennie. Az a fajta 'tipikus’ gazember, akikért oda vagyok, mert van vér a pucájukban, és az utolsó leheletükig kiállnak céljuk mellett. Maribel Verdú és Ariadna Gil is remekül játszottak, de tényleg nem ecsetelgetem, mert igazából már így is annyit fényeztem a stábot, hogy ha ez nem győz meg valakit, akkor semmi. Doug Jones neve is ide íródik, hiszen nem egy filmjében szerepelt már del Torónak.

Legtöbbetek már biztosan látta a filmet, szóval sok újat nem tudtam mondani, de ha esetleg valakinek kimaradt, akkor ajánlatos sürgősen pótolni, mert tényleg egy olyan alkotásról van szó, ami nem jön szembe az emberrel, csak sokévente egyszer. Közel sem vagyok elfogult del Toróval kapcsolatban, mégsem tudom ezt a frenetikus művét 10/10-től kevesebb ponttal minősíteni. Rejtélyes, titokzatos és sodor magával.