A nagyvárosi, nagyszájú jogász (Robert Downey Jr.) az édesanyja halála miatt utazik haza, és kénytelen átmenetileg egy fedél alatt maradni az apjával (Robert Duvall). Az öreg bíró nyakas és kiállhatatlan. És nagyon beteg. És gyilkossággal gyanúsítják. Hank akarva-akaratlan egyre több időt tölt a szülői házban, és egyre jobban érti, miért is szökött el innen örökre. Ám család ellen nincs orvosság: a szeretet is felébred benne a rokonság iránt, melyet olyan nagyon igyekezett elfelejteni.

Mozizás terén a tavalyi év egyik legnagyobb hibája volt A bíró mellett elsiklani, de akkoriban épp kicsit besokalltam a filmekkel, annyi vackot láttam. Nos, vasárnap még az Oscar-gála előtt azt súgta valami, hogy nézzem meg a filmet, hiszen Robert Duvall csak ott van a jelöltek között, és Robert Downey Jr. is szerepel benne. Mindig is bírtam az öreget, de ezek után, hát, mit ne mondjak, brutálisan őszinte alakítást produkált, ami már-már túlságosan emberi, ugyanakkor van benne egyfajta ridegség is, melyért az idő kegyetlen vasfogát vonhatjuk felelősségre. Nyilván most a karakteréről beszélek, nem róla, mint színészről.

A legnagyobb meglepetést mégis a rendezés okozta, ami David Dobkin munkája, azé a David Dobkiné, aki korábban olyan vígjátékokat készített, mint a Testcsere, az Ünneprontók ünnepe, a Télbratyó vagy a Londoni csapás. Szóval semmi komoly, semmi mélyen szántó, és semmi olyasmi, amiért emlékeznünk kellene a nevére, csakhogy ez most változik. Valami történhetett vele, mert iszonyúan össze van rakva A bíró, már csak azért is, mert manapság divat elszállni a játékidővel, és a 141 perctől majd hanyatt estem, amikor szembesültem vele. Néztem az utóbbi időben a sok Oscaros csalódásfilmet, és mindegyik csak gyögdécselt, bukdácsolt, aztán jön David Dobkin egy ilyen hosszúságú filmmel, ami folyamatosan végig van vezetve, és nem fullad unalomba sehol?

Oké, nem azt mondom, hogy ezért egyből jelölni kellett volna, csupán szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy mennyire értékes drámáról beszélünk. Ellenben, az sem titok, hogy család, de főleg apa-fia kapcsolat tekintetében mélyre megy, és erre fel kell készülnötök, viszont ezen a fronton valami eszméletlen, amit véghez visz. Egyébként az alapokat David Dobkin és Nick Schenk története adta, melyet Schenk és Bill Duduque alakítottak forgatókönyvvé, szóval már kezdem kapizsgálni, hogy miért működött ennyire olajozottan a filmet hajtó motor.

A makacsság nagyúr, ismerős a téma, nem kell messzire menni. Robert Duvall az apa szerepében köti az ebet a karóhoz, Robert Downey Jr. pedig a szülővárosába hazatérő ügyvédként teszi ugyanezt. Kettejük közé ez ver éket, és ugyan mindketten próbálkoznak közelebb engedni a másikat, de ez nem egy laza és gyors folyamat, viszont remek drámai alapokat szolgáltat a filmnek, ami annak ellenére, hogy manapság kevésszer sikerül, itt véghezviszik, és gördülékeny a végeredmény. J.K. Simmons is rászolgált a mellékszerepért kapott Oscarra, de ugyanúgy Duvall is kaphatta volna, csak nyilván a Whiplash körül nagyobb a hype. Most viszont A bíró köré én gyártok hype légkört, mert ez egy olyan film, amit nem szabad kihagynotok, ha tetszett, amit eddig lekarcoltam.

Robert Downey Jr. mostanság nem ezen a nyomvonalon mozgott, de elfért az ő karrierjében is már egy ilyen szerep, hogy ne mindig csak a különc milliárdos szerepében tetszelegjen. Jóindulatú, és emberi magatartást produkál, aki mellé Vincent D'Onofrio is hozott egy jelentős adag drámát, de a legkisebb testvért alakító Jeremy Strong is kitett magáért, hogy idilli kép alakuljon ki a családjukról. A szarkazmus táblát most felvillantottam. Aztán akad még női frontra egy Vera Farmiga-Leighton Meester páros, akikről nem lövöm le a poént, mert igenis érdekesé teszik a történetet. Azért még Billy Bob Thornton is megér egy misét, a Fargo után érdekes volt a jog képviselőjeként egy ilyen közegben látni.

Vera Farmiga és Robert Downey Jr. kapcsolatán még elidőznék picit, hiszen ez valamennyire tipikus szál, mégsem unalmas két ilyen színész által megjátszva. Ráadásul Farmigáról nem nehéz elhinni az üzletasszonyt, hiszen moteltulaj is egy másik dimenzióban. Egyszerűen feelgood az összes olyan jelenet, amikor RDJ-ral együtt vannak, legyen szó jóról, vagy akár rosszról. Farmigáról még megjegyezném, hogy jól állt neki a néhány plusz kiló, ami nőiesebbé tette, és véget vetett a gebeségének, ugyanakkor vonzó is maradt. Dax Shepard mellett sem mennék el, mert a háttérben ő is remekül játszott, csak túl sok jó színészt gyűjtöttek össze ide, így elhalványulnak a megnyilvánulásai.

Nem vagyok oda a tárgyalótermes drámákért, de itt olyan hangulatot teremtettek meg, ami ellen nem volt kifogásom, így egyszerűen csak hátradőltem, és élveztem, ahogyan bogozzák ki a szálakat, és egymás nyakának esnek finoman, kulturáltan. Kimondottan imádtam a megteremtett kisvárosi közeget is, és az alkalmankénti tájak is szépen lettek fényképezve. Mivel meghatódtam, megkönnyeztem, és mindent, valamint mindenkit rendben találtam, az ítélet 10/10.