Értékelés: 127 óra (127 Hours)
Aron Ralston (James Franco) története egy Utahi hegymászásról szól, melyet 2003 májusában tett meg, és melynek során jobb alkarja teljesen összeroncsolódott, miután ráesett egy nagy sziklatömb, és öt napig volt alkarral alatta. Ekkor egy tompa késsel amputálni kényszerült végtagját, majd ezután lemászott a hegyről, ahol egy családdal találkozott, akik enni és innivalót adtak neki. Végül egy mentőhelikopter érkezett segítségére.
„Upsz”, a Danny Boyle féle rendezők miatt nem dől dugába a mai filmvilág, és azért néha tudnak olyannal jönni, amitől totálisan leesik az állam. Ez is ilyen lenne. Bámulatos rendezés, zene, vágás és szokatlan megjelenítések, kameraállások. Eszement jól mutatott, mikor egy képernyőn egyszerre három különböző eseménysort mutatnak. Ráadásul Boyle előállt még ezen kívül néhány új megvalósítással, majd meglátjátok.
Tudtam mi fog történni, de azt nem gondoltam volna, hogy ekkorát szól, szóval mikor már azt hiszed, hogy ennyi lesz az összes cselekmény és elunalmasodik, jön a nagy WTF természeti esemény, amely közben baromi látványos fényképezéssel süllyesztettek bele a székbe. De más jelenetekben is nagyon szépen játszanak a csodálatos táj és felhők nyújtotta szimpátiával. Danny Boyle a Gettómilliomos írójával, Simon Beaufoyjal nem mindennapi módon adaptálta forgatókönyvvé Ralston történetét. Odafigyeltek minden apró részletre, de nem csak a szkriptben, hanem Boyle később a rendezésnél is, és így tényleg reális bemutatással láthatjuk, hősünk valójában mit élhetett át.
Az elején vidám momentumokkal indít, amikor még a lazaságé, a bulizásé és a kalandvágyé a főszerep, viszont amikor eljön az a bizonyos fordulópont, onnantól kezdve elkezdik húzni a néző idegeit, és a végén azon kaptam magam, hogy magával ragadó valósághű drámát nézek. Szóval minden tiszteletem Ralston és Franco felé is. A kamerahasználatot az előbb már említettem, és emellé szerintem hatalmas ötlet, hogy olykor saját kameráján keresztül láthatjuk az eseményeket, és most ne a már megszokott dolgokra gondoljatok. Ez más, merőben más, mint ahogyan az is, amikor eltávolodik a beszorult Ralstonról a kamera egészen fel a magasba, amikor a zene elhallgat, érzékeltetve ezzel a helyzet súlyosságát. Ez volt az első olyan jelenet, ahol a hideg végigfutott a hátamon.
Úgy látszik a 2010 egy ilyen év, először Portman a Fekete hattyúval, most pedig Franco a 127 órával. James Franco felnőtt, és a színészkedéssel sincs gondja. Elég ha csak annyit mondok, hogy ott a helye a Legjobb férfi főszereplő kategóriában az Oscar gálán? Sőt! Franco részéről hatalmas lelkierőre és tapasztalatra volt szükség, hogy ezt a szerepet így adja vissza filmen. A pánikküszöb szélén álló Ralston/Franco az ottani körülményeket elviselve éjt nappal követi ebben a szorult helyzetben, amit Boyle rendkívüli módon érzékeltet. Apró tárgyakon keresztül megismerhetjük ennek fajsúlyát, ugyanakkor keveri egy kis vidámsággal, ami miatt túlélte Ralston az egészet. A létszükséglethez szükséges dolgokat gondolatokkal próbálja meg pótolni, ami szintén szükségeltetett a túléléshez, és minden apró mozzanat napról napra egyre nagyobb jelentőséget nyer. Essen még szó azért a két, vagy inkább három női mellékszereplőről. Kate Mara és Amber Tamblyn egyértelműen vidámságot hoztak, nagy dolguk ugyan nem volt, de szellemes perceket köszönhetünk nekik, és nincs ez másképp Clémence Poésy karakterével sem, csak ő kicsit nagyobb érzelmi hangsúlyt kap.
Boyle-nak a 127 órával ott a helye az Oscaron, minimum a rendezéssel, a forgatókönyvvel és Franco lehengerlő alakításával. Még több órával a film megnézése után is nagy hatást váltott ki belőlem, és a francba is, elrepült az a 90 perc, pedig az izgalomfaktort lazán agyonnyomhatta volna egy bazinagy sziklatömb. Ja, a pontok majdnem lemaradtak. Mivel nincs tizenegy, így csak 10/10 lett belőle, és tavalyi toplista első helyezettje.
DelMare
most én estem csapdába egy kicsit a túlzott elvárások miatt, de tény baromi jól megoldották a dolgot. érdekes, hogy a Buried sem lett sokkal gyengébb, pedig hasonlóan lehetetlen szituba kerül ott is az emberünk; és Reynolds is nagyon jól hozza a dolgot.
Franco is felnőtt ez tény, igazából miatta lett szimpatikus a film. valahogy Boyle-al néha nem egyezik az ízlésünk, nekem például koránt sem volt akkor truváj a kezdés, vagy a befejezés, illetve a felülemelkedős snitt sem annyira egyedi. ami viszont mindent visz, az az, ahogy képes cirka 70percet egy helyet, egy szereplővel izgalmassá tenni. 8/10.
fringemiki
Hát…huh. Most fejeztem be, talán még túlságosan a hatása alatt vagyok…
Azt hiszem, hogy aki elkezdi nézni a filmet, az gyorsan rájön, hogy miről is lesz itt szó, mi fog történni, és mégis… mégis végig izgalmas tudott maradni. Az elején én azt a szabadságot éreztem, amit valószínűleg Aron(Franco) is, én is szeretem az ilyen kalandokat, szeretek kirándulni. Nem vártam volna, hogy ilyen hamar megtörténik a baleset, és nem tudtam elképzelni, hogy mivel fogják kitölteni a hátralévő időt. Szerencsére, gyorsan el is felejtettem ezen agyalni, mert folyamatosan volt okom figyelni. Franco nagyot alakított, megmutatta, hogy szinte csak arcmimikával (minden mozgás nélkül) is lehet kíválóan színészkedni, bár tény, hogy ezen még a kameraállások is javítottak. Nagyon érdekes volt a saját kameráján keresztül nézni a dolgokat, néhol olyan Bear Grylls-es érzés töltött el.
Nekem az tetszett igazán, amikor rájött, hogy az alapvető dolgok az életben, amikről néha tudomást sem veszünk milyen fontosak és egyedülállóak. Vajon miért mindig csak a rossz dolgokat emlegetjük egymásnak? Arra soha nem figyelünk, hogy mennyi szép dolog vesz körül minket. Ezeknél a jeleneteknél majdnem eltört a mécses, de végül kitartottam :) A végén meg azt vettem észre magamon, hogy én is húzom a kezem, hogy szabaduljon már ki :D
Nagyon tetszett a film, a zene meg telitalálat volt. 9/10, reggelre lehet 10/10 lesz belőle, addig még felfogom egy kicsit:)
függő
DelMare:
Boyle nálam egy ideje favorit rendező, főleg, hogy legutóbb a Gettómilliomosra is alig bírtam magam rászánni (még mielőtt megkapta az Oscart ofc), és azt hittem, mondom 2 óra tömény unalom, erre fel lazán elszórakoztatott végig. És igen, tényleg zseniális az egész úgy ahogy van, végül is leírtam mindent feljebb, szóval nem ismétlem magam.
fringemiki:
A hátralévő idő kitöltésében én is kételkedtem valamennyire, és lám, lőn csoda :) Bear Grylls feeling nekem is beugrott, mondom ő tuti kiszabadult volna… (just joke:D) Igen, van mondanivalója is, ezért is nem féltem rá kiszórni a 10-et, meg mert nem az elmúlt 10 évben kb. 3 film csalt ki belőlem könnyeket. Az egyik ez volt, a másik a Benjamin Button. Évi 1-2 ilyen jöhet, csak hogy ne váljék belőle futószalagtermék.
GoDach
Ejj, most a Homefrontot megnézve (és pár hete láttuk az OZ-t) kedvencek közé került Franco. Kíváncsi is voltam, hogy megnézted e a 127 Órát tőle. Az egyik legjobban sikerült 2010-es film lett. És a pontozásra is kíváncsi voltam. De egyet kell értsek.
Aki szereti az ilyesmi filmeket ajánlom figyelmébe a:
-A zátony (2010, The Reef)
-Meghasadva (Wrecked)
-Halál a mocsárban (2007, Black Water)
Ha nem is mind 10-ből 10, de a 7-et simán üti mind. A Meghasadva Adrien Brody főszereplésével (Akit addig még a Predators sem tudott megszerettetni velem) ismertem el, mint színész. Egyszer mindenképp nézősök.
függő
Imádtam ezt a filmet!
GoDach
Mai napig imádom :)