Bond M iránti hűsége kerül próbára, amikor M-et elkezdi kísérteni múlja. Az MI6-et ostrom alá veszik, és Bondnak fel kell kutatnia, majd megsemmisíteni a veszélyforrást, figyelmen kívül hagyva, hogy ez akár személyes áldozatokkal is járhat.

Hű meg ha. De mint az állat! Épp annyira tartottam Sam Mendes rendezésétől, amennyire most meg vagyok lepve, ugyanis egy precíz, összeszedett, és jóvágású James Bond-filmmel állt elő, amivel talán elégedettek lesznek a régi Bond-filmek rajongói is, de majd ezt megmondják ők maguk. Így visszatekintve a Casino Royale-ra és A Quantum csendjére, meglehetősen komolyabb, drámaibb lett a hangulat, és ez eddig hiányzott az előbb említett két felvonásból, most viszont lett súlya az egésznek, nem csak egy 'töketlen' akciófilm.

Amikor Bond belecsöppent abba a helyzetbe, amibe, egyből a felemelkedés szó jutott eszembe, és igen, a The Dark Knight Risesról ide asszociálva, mert igenis, most ezek élik a világkorukat, elég csak megnézni néhány a jövőben érkező filmkarakter történetét. Úgy tűnik, napjainkban az a divat, hogy tegyük próbára a főszereplőt, törjük meg, és a többi. Nem mondom, hogy ezzel bajom van, csak kezd eláltalánosodni. Mint az imént szóba hoztam, nem fejjel a falnak menő akcióval tolták tele a filmet, hanem hagynak időt gondolkodni, sodródni a történettel, viszont az akciójelenetek adagolását is pompásan eltalálták, hiába tűnik úgy, hogy középtájon leül egy picit - pont nem, és épp ettől minőségi.

Gyönyörűen hódolnak az elmúlt fél évszázad előtt, és véleményem szerint egy remek James Bond-film született, de hogy ezt mivel érték el? Kicsit ellamentáltam a látottakon, és beugrott a régi Aston Martin, amiből tolhattak volna akár egy új modellt is az arcunkba, de az nem lett volna elég stílusos most ide. Továbbá elég tiszteletreméltó, hogy jóval kevesebb kütyüt alkalmaz maga a címszereplő, ellenben a főgonoszunk és természetesen Q kárpótol minket, hogy a high-tech cuccokban sem legyen hiány. Előkerültek a régi fegyverek, puskák, hagyományos robbanószerek, és még sorolhatnék ide néhány dolgot, de egy szó, mint száz, nem bánom, hogy négy évet kellett várni a Skyfallra, mert a minősége kárpótol mindenért. Azért itt még megemlíteném, hogy hatalmas ötlet volt visszamenni a gyökerekig, Bond szüleiig, a birtokra - na, igen, a Skyfall szó, és a hozzá kapcsolódó múlttal vettek meg csak igazán.

Hogy ne menjek messzire, írok még néhány szót a birtokról, melynek hangulata egyedülállóan angol, hideg és magával ragadó, valamint nem utolsósorban itt emelkedik ki legjobban a gyönyörű fényképezés, egyszerűen tökély minden, bár van egy olyan sejtésem, hogy ezzel a művésziesebb momentummal nem mindenkit nyernek majd meg maguknak.

Daniel Craiget mindig is nagyszerű Bondnak tartottam, bár a franchise kedvelőinek jó része ki nem állhatja őt ebben a szerepben, de ezúttal is azt mondhatom, hogy aki most sem barátkozik meg vele, az soha nem fog. A forgatókönyvírók is kitettek magukért, és természetesen a sikernek ők adták az alappilléreit, de még arra is gondoltak, hogy Craignek írjanak néhány mini-szarkasztikus poént, amivel feldobják kicsit a hangulatot, bár ez a széria sajátos stílusjegye is egyben. Beszélnek a bűvös hatos számról is, ami megint nem egy utolsó dolog. Javier Bardem fantasztikus, és mennyire eszméletlenül erős karaktert írtak neki, akivel épp úgy eljátszadozott, mint a karaktere maga a címszereplővel. Nagyon durva, első megjelenésekor nem az, hogy utáltam őt, inkább undort keltett bennem, de később ráleltem zsenialitására. És te jóságos ég, mekkora meglepetést tartogat a múltjából eredően - ekkor leesett az állam. Kiszámíthatatlan, káoszt megteremtő főgonoszról van szó, aki imád ebben a világban élni, azonban ha köré teremtik meg a káoszt, képtelen uralkodni benne, és pontosan ugyanúgy viselkedik, mint a patkányok. Naomie Harris karaktere egészen kellemesen hatott, és kimondottan kellemes társaság Bond mellé, mellesleg kifejezetten várom, hogy mekkora szerepet tulajdonítanak neki a folytatás(ok)ban. Bérénice Marlohe lenne a Bond-lány, és őt hoznám fel a film legnagyobb negatívumaként, ugyanis hiába jó színészileg, és hiába nem csúnya, de hiányzik belőle a nő. Az a fajta nő, aki tud elegánsan viselkedni, kellően dögös, és beindító - nem mintha ez utóbbival gond lenne, csak hát még nőiesebb formákat vártam volna. Ralph Fiennes belépője több mint jó, és színészi tehetsége remekül visszaköszön, bár ez sem most derült ki. A lényeg, hogy szimpatizáltam vele, jól áll neki a karakter, szóval a jövőben jóba leszek vele. A végére hagytam Judi Dench-et, és nem tudom, mennyire köztudott, vagy mennyire nem, de inkább nem lövöm le ezt a filmélményt rontó tényezőt. Úgyhogy vele kapcsolatban inkább csendben maradok, úgyis tudjuk, mire számíthatunk tőle, de megható az egész, hogy titokzatosan mégis írjak valamit.

A főcímmel látványra törekedtek, ami össze is jött, hiszen kellőképpen elmerülhet benne a néző, néha a szó legszorosabb értelmében, és az időzítése, akarom mondani, az elhelyezése is pont helyénvaló. Az Adele által énekelt betétdalba sem tudok belekötni, bár nekem már a nyilvánosságra kerülés napján is tetszett, de ezek mellé a Thomas Newman által komponált zenék is olyan szinten aláznak, hogy meglepő magasságokat érnek el vele mai Bond viszonylatban.

Végezetül pedig jöjjön az összegzés, de még mielőtt pontot szórnék rá, alszok rá egyet, és legalább néhány óra időt adok neki, bár elég erősen úgy érzem, hogy ennek a filmnek még pár napig érnie kell, és sanszos az újranézés. Ma egy másik napot írunk már, az ítéletem pedig 9/10 lett.