Mélyen az északnyugati partvidék erdőségeiben, a társadalomtól távol él egy apa, aki annak szentelte életét, hogy hat gyermekéből különleges felnőttet neveljen. De egy tragédia arra kényszeríti a családot, hogy kilépjenek a maguk teremtette paradicsomból. A külvilággal való szembesülés azt is jelenti, hogy az apának át kell gondolni a szülőségről, és a gyerekinek átadott tudásról vallott nézeteit.

Captain Fantastic, te mélyen szántó realista! Este tizenegykor nem sokat vártam ettől a drámától, és arra minimum számítottam, hogy egyszer-kétszer elbóbiskolok rajta. Hatalmasat tévedtem, de még mekkorát! Annyira intenzív érzelemkitörések halmaza az egész film, hogy eszembe sem jutott aludni, és az előbbi értékelésemben erre a filmre céloztam, merthogy ennek főbb helyszíneit szintén a fák és a vidék adja. Merthogy idén népszerűbb a bozót, és a zöldben élés, mint az gondolnánk.

Matt Ross - szintén Sundance-es, de Cannes-t is megjáró - alkotása úgy mesél a szülői létről, hogy közben önfeledt szórakoztatásban is képes részesíteni. Egy ízig-vérig fesztiválos darab, aminél szükség volt a kétórás játékidőre, és egyáltalán nem érződött, mert hasznosan tudták kitölteni. Ennek tetejébe ugye itt jön képbe fontos tényezőként az időfaktor, vagyis az, hogy hajnali egykor, a film végénél még nem volt kedvem aludni, és legalább egy órán keresztül a látottakon agyaltam. Próbáltam feldolgozni ezt a csodás, ugyanakkor szívszorító, és megható, ámde csöpögős érzelmektől mentes alkotást.

Nem tudom, ti is megfigyeltétek-e már, de ahol Viggo Mortensen feltűnik, ott azért van némi garancia a minőségre. Vagy akár írhatnám mindenféle köntörfalazás nélkül úgy is, hogy nem vállal el mindenféle vackot, ami az útjába kerül. Mortensen apafigurájától rengeteget lehet tanulni, és ez a dráma összességében egy nagy tanulság, de még ennek tudatában is nehéz átkonvertálni a való életre, és leszűrni, hogy melyek a legjobb lépések a gyermeknevelésben. Nehéz dolog, de nem lehetetlen, ám arra csak később kapunk választ, hogy milyen munkát végeztünk…

Visszatérve a filmre, és a színészekre, nekem ez a sokgyerekes család a tavalyi fesztivál egyik legjobbját, a Mustangot idézte többször. Az elején még kétkedve figyeltem, hogy milyen elszánt idióta viszi a gyerekeit az erdőbe élni, s nevelni, aztán nagyon gyorsan rájöttem, hogy Mortensen karaktere nem tökkelütött, hanem egy felelősségteljes, magából a maximálisat kihozó családfő. Az anyukával csak néhány képen keresztül találkozunk, és meg kell hagyni, csodálatosan jelenítették meg, lényegében olyan, mint egy angyal, mint egy rájuk vigyázó szent - alternatív értelemben nyilván.

Az apa szinte végig kézben tartja családja gyeplőjét, és viszonylag kevés, ám szükséges lázadásokkal kell megbirkóznia. Úgy gondolom, ez egy gyönyörű történet arról, hogy mit jelent valahová tartozni, milyen érzés, amikor az embernek összetartó családja van, akikre számíthat, ahol a testvériség szent dolog. Taglaljam még tovább? Az apa egyik legfontosabb elve, amit követ, hogy nem hazudik a gyerekeinek, és ugyanezt fordítva is elvárja, ami egy tök korrekt hozzáállás.

Mortensen játékán felül a gyerekek is apait-anyait beleadva bizonyították színészi rátermettségüket. Nézzük a legnagyobb fiút alakító George MacKayt, aki kételyek között tipródik, és ezt fantasztikusan adta vissza. Vagy ott van a két nagyobb lánytestvér szerepében a bájos Annalise Basso és a még kevésbé önálló Samantha Isler. A család legnagyobb lázadója egyértelműen Nicholas Hamilton személyében tűnik fel a vásznon, és akkor még nem említettem a két iszonyúan édes kicsit, Shee Crooksot és Chalie Shotwellt. A háttérben pedig találkozhatunk olyan nagyokkal, mint a zseniális Frank Langella, vagy Missi Pyle, Kathryn Hahn és Steve Zahn, de Erin Moriarty rövid cameója is jobbá tette ezt a filmet.

Ami pedig a rendezést illeti, úgy látszik, hogyha valaki megtalálja a számára ideális témát, akkor bárkiből lehet kiváló rendező. Ezt főleg azért emelem ki, mert Matt Ross második (!!!) nagyjátékfilmjéről van szó, és korábban a négy évvel ezelőtt bemutatott 28 Hotel Rooms-szal rukkolt elő, ami nem mellesleg szintén egy Sundance-es mű. Arra próbálok rávilágítani, hogy ehhez bizonyára szükség lehetett egyfajta élethelyzetre, és talán ennek köszönhetjük a tökéletes vásznon való megjelenítést.

A film első fele a természet lágy ölén játszódik, így nem volt nehéz gyönyörködni a szép tájakban, amikor a kis csapatunk épp vadra vadászik, hegyet mászik, vagy akár említhetném azokat a jeleneteket is, amikor simán csak élik mindennapjaikat, és megy a sürgés-forgás. A játékidő másik fele is hozott megannyi szórakoztató pillanatot, de azért itt már a veszély is felütötte fejét, és a bajt nem kell keresni, az mindig megtalálja az embert, így ezek a részek sem izgalmaktól mentesek. Mindeközben nem csak a gyerekeknek, de a férjnek is fel kell dolgoznia a családanya halálesetét, és megküzdeniük az emberekkel, a társadalom azon hányadával, akik nem azokat az elveket vallják, mint ők. Ez közel sem egyszerű feladat, mondanom is szükségtelen. Ja, a fenomenális ruhakölteményeket majd' elfelejtettem megemlíteni!

Minden kétséget kizáróan a Captain Fantastic lesz a fesztivál egyik legátütőbb alkotása. Kiváló a szereplőgárda, a történetvezetés gördülékeny, nincs tele klisékkel, és még élvezni is lehet a látottakat. Pontok tekintetében a 10/10 nem is kérdéses, és abban is nagyon bízok, hogy jó esélye van a fesztivál közönségdíjára.