Kivételesen erős dráma, amely egy kislány, Hushpuppy szemszögéből mutatja be a Katrina-hurrikánt. Mindemelett lírai mű gyönyörű képekkel, ami szinte dokumentumfilmként tárja elénk a mélyszegénységben élők sorsát. A szereplőket amatőrök alakítják. A Sundance Filmfesztivál fődíjas alkotása. A Cannes-i Filmfesztivál legjobb elsőfilmjének járó Arany Kamera-díj (Caméra d'Or) nyertese.

Először Sundance, aztán Cannes, és még sorolhatnám, de vajon a CineFest fődíját is elviszi Benh Zeitlin első filmrendezése? Csak mert egy annyira átlagon felüli alkotásról van szó, hogy alig jutok szavakhoz. Nem értem, hogy a 93 perc hová tűnt el, a stáblista meg egyszer csak jött a semmiből. Részemről eddig mindenképpen a fesztivál legkimagaslóbb filmje, melyet mindenkinek csak ajánlani tudok, és ha valakit ez nem indít meg, akkor semmi. Életem eddigi egyik legnagyszerűbb filmélménye, amely olyan módon közelíti meg a Katina-hurrikán témáját, mint korábban még semmi. Pontosan olyan hatást gyakorolt rám, mint maga a hurrikán az ottani övezetre: jött, és megállíthatatlanul letarolt mindent.

Rendezési szempontból meglehetősen összeszedett, soha és sehol nem téved el egyetlen pillanatra sem, valamint világosan érezhető minden egyes percén a magabiztosság. Az elején, ahogyan végigpásztázza a kamera a tájat, és mindent a kislány szemmagasságából láthatunk, melyet tudatosan rögzítettek így, hogy még valóságosabb legyen az ő szempontjából való történetmesélés. Néhány kisebb biológiai folyamatot makro módban láthatunk, melyek hatalmas szimbolikus értékkel bírnak. Már rögtön az első képkockái annyira átütő élményt nyújtanak, például amikor a szívdobogás hangját erősítették fel, és lehetett hallani az élet mozgatórugóját, és ahogyan a továbbiakban ezzel bántak, egyszerűen bámulatos.

Érdemes felkészülni egy-egy olyan megvalósításra is, melynek befogadására bizony nyitottnak kell lenni, ami a közönség egy részének nem sikerült, pedig akkora hatalmas ötlet, ahogyan a beasteket megvalósították. Ezek megalkotását is rémesen egyszerűen vitelezték ki, pedig első körben a nézők nagy dolgokra számítanak, holott közel sem erről van szó.

A főszereplő kislányt alakító Quvenzhané Wallis egy igazi csodagyerek, aki mindenben a jót látja, még az adott körülmények között is, pedig elég nehéz életet él apjával, de mégis élettel teli harcos alkat. Mindenkinél erősebb, és viselkedése példamutató jellegű, a narrációjáról pedig már ne is beszéljünk: minden szava egy tanulmány, egyszerűen aranyat ér, és emiatt érdemes lesz újranézni, még ha ismét át is kell élnem ezt a szívszorító élményt. Egyébként tudni érdemes, hogy amatőr, valóban hasonló körülmények között élő emberek vállaltak színészi munkát, így mindenki olyannyira tiszta, és hiteles tud maradni, amilyennel eddig még soha nem találkoztam. Quvenzhané Wallis, azaz Hushpuppy megformálója mérhetetlenül aranyos, és amikor őt követi a kamera, megfigyelhető egyfajta csillogás, feltűnik egy bizonyos reménysugár az emberiség számára. Hogy ez a főhős hogyan tudott ennyire elszánt és öntudatos arckifejezést produkálni, talán örökre kérdés marad bennem, de majd meglátjátok, ha elétek kerül a film, hogy miről beszélek. Dwight Henry játszotta az apát, ugyancsak meghökkentő hitelességgel, aki alig akarta elvállalni a szerepet, de végül sikerült meggyőzni.

Nem gondoltam volna, hogy ennyire megérint Zeitlin remekműve, de többszörösen meghatott, és a végén olyan szinten köszöntött be a katarzis, hogy a stáblistát rezdületlenül ültem végig, közben pedig a varázslatos szó és annak szinonimái jártak a fejemben. Ezek a gondolatok pedig furák, ha belegondolunk, hiszen a fő témája közel sem vidám, mégis vannak önfeledt pillanatai. A zenéi nem semmi módon passzoltak a jelenetek alá és olyan szinten fokozták velük a különféle érzelmi hatásokat, hogy igen nagy jelentőséggel bírnak az összkép kialakulásában. Számomra a tűzijátékos és a végső vadas jelenet a két legkedveltebb, melyek érzelmileg csontig hatoltak, és már nincs is más hátra, mint hogy megjutalmazzam a 10/10-es kiérdemelt osztályzatával. Fantasztikus utazás a világ legtermészetesebb módján, minden létező őszinteséget felülmúlva.