A Charlie Hunnam-féle Artúr Király első képe és sztorija

A Warner Bros. égisze alatt készül A kerekasztal lovagjai (Knights of the Round Table), amelynek forgatása ezennel hivatalosan is elkezdődött. A rendező Guy Ritchie, aki a Sherlock Holmes-t rebootolta a stúdiónak, és az első fotó is tőle származik, melyet twitterjén tette közzé a tegnapi nap folyamán.

A Charlie Hunnam-féle Artúr Király első képe és sztorija

Artúr Király meséjéből hat film készül a Warner elképzelései szerint, akik franchise-t szeretnének belőle csinálni, hiszen a Harry Potter-filmek óta nincs normális 'sorozatuk'. A stúdiónak hála már a hivatalos történet is elérhető, ami így fest:

Ebben a merész új történetben a talpraesett, fiatal Artúrt ismerhetjük meg, aki Londinium sikátorait járja barátaival, és nem is sejti, milyen sorsa született, egészen addig, míg ki nem húzza az Excaliburt, és ezzel az élete teljesen megváltozik. A kard által ráruházott erő miatt azonnal nehéz döntéseket kell meghoznia. Ahhoz, hogy Artúr király lehessen, meg kell birkóznia az ellenállással és egy Guinevere nevű titokzatos nővel, a kardforgatás mesterévé kell válnia, le kell győznie démonait és egyesítenie kell az embereket, hogy megküzdhessen a zsarnok Vortigernnel, aki elvette a koronáját és megölte a szüleit.

Artúr király szerepében Charlie Hunnam, Eric Bana Uther Pendragon bőrébe bújik, míg Astrid Bergés-Frisbey Guinevere-ként tűnik majd fel a vásznon. Peter Stacey is biztos szereplője a produkciónak, meg nem erősített stábtagként pedig Jude Lawt és Djimon Hounsout emlegetik.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

2 hozzászólás

  1. zsocso

    Hunnam a Sons of Anarchy óta az egyik kedvencem. És Guy Ritchie-nek is volt már néhány jó filmje. Mindenképp nézős lesz.

    • Én is pont így vagyok Hunnammel. :) Ja, Ritchie nagy mester, a két Sherlock nagyon bejött az ő tálalásában!