Wes Anderson meghatódott az Ezüst Medvétől

Megéri komolytalannak lenni. A világ egyik legtekintélyesebb filmfesztiválja, a Berlinale a zsűri nagydíjával jutalmazta Wes Anderson új, csupa sztárral forgatott komédiáját A Grand Budapest Hotelt (16) (The Grand Budapest Hotel, hazai bemutató: március 20.) A rendező nem várta meg a díjkiosztót, így csupán levélben köszönhette meg az Ezüst Medvét. Azt írta, eddigi legnagyobb filmes elismerése egy csokoládépálma volt, amit Cannes-ban evett meg: ez az első igazi fémdíja, és ezért nagyon meg van tisztelve.

Wes Anderson meghatódott az Ezüst Medvétől

A filmben, mely nem Budapesten játszódik, egy elegáns, régimódi szálloda főportása (Ralph Fiennes) műtárgylopásba keveredik. A sztárcsapatban szinte Fiennes az egyetlen, akit Anderson nem rendezett már korábban. A rendező azt nyilatkozta, azzal győzte meg a vígjátékoktól ódzkodó sztárt, hogy odaadta neki a forgatókönyvet, és felajánlotta: válassza ki magának azt a karaktert, amelyiket akarja.

- Fiennesnek írtam a főszerepet, és nagyon szerettem volna, hogy ő játssza el - magyarázta Berlinben az újságíróknak a rendező, aki maga is olyan bolondosan néz ki, mintha az egyik filmjében szerepelne. - De azt figyeltem meg, hogy a színészeknek mindig más szerep tetszik a forgatókönyvekben, mint amit játszaniuk kéne. Úgyhogy Ralphnak azt mondtam: amelyik figurát kéri, azt játszhatja. És tessék: így kiválasztotta azt, amire szántam - a főszerepet.

Ez pedig egy, a történetről szóló kulisszatitkok videó.

The Story Featurette:

IC Press

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .