Ultron az emberiség ellen, avagy a Stark toronyból Bosszúállók torony lesz és nézzük a történet részleteit

Reggel láthattuk a Bosszúállók: Ultron kora (Avengers: Age of Ultron) első hivatalos képeit az Entertainment Weeklynek hála, és a magazin címlapján hivatalosan most először Ultron is felbukkant.

Ultron az emberiség ellen, avagy Stark toronyból Bosszúállók torony és a történet részletei

Nagyon nem szeretnék spoilerekbe futni, így csak nagyvonalakban olvastam bele a történet részleteibe. A Marvel képregényei szerint Ultront Hank Pym (Hangya) kreálta, azonban ebben a folytatásban Tony Stark (Robert Downey Jr.) alkotta meg Ultront, az őrszem robotot, aki elég okos, ráadásul még érzelmei is vannak. Ultron megteremtésével az volt Stark célja, hogy távol maradjon Vasembertől, és hogy Ultron vezesse majd az úgynevezett bolygóközi rendőrséget, amit akár Vaslégiónak is hívhatunk. Ennek tagjai hasonlóan néznek ki, mint a Vashazafi páncélja, de érzelmekkel nem rendelkeznek. Azonban Ultron minden veresége után más formát képes felölteni. Jól elkerültem a spoilereket, igaz?!

Az első hibát akkor követi el Stark, amikor feltölti Ultronba a saját személyiségét. Ez azonban nem úgy sül el, ahogy várta, Ultron ugyanis nem az intuitív képességeit veszi fel, hanem a cinikus természetét. És az élet nem fenékig tejfel, ugyanis egy szép napon Ultronban elkattan valami, és fejébe veszi, hogy elpusztítja az egész emberiséget.

De messze még 2015. május 1-je.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

2 hozzászólás

  1. zsocso

    Elég jó képregényes történetnek néz ki igy első olvasásra.