Komoly üzenettel jön a Jurassic World 2

Természetesen nagyon látványos és izgalmas lesz a Jurassic World folytatása, de ezúttal komoly üzenetet is hordoz majd. Az előző rész rendezője és az új epizód egyik forgatókönyvírója, Colin Trevorrow elárulta, hogy a dinók sorsa metaforául szolgál majd: rajtuk keresztül az alkotók azt mutatják be, milyen felelőtlenül és kegyetlenül bánnak az emberek az állatokkal. Könyörtelenül kísérleteznek velük, vagy egyszerűen saját maguk szórakoztatására tartják őket.

komoly-uzenettel-jon-a-jurassic-world-2

A.J. Bayona, a film rendezője ugyanakkor cáfolta, hogy olyan cselekményszál is lenne, amely arról szól, hogy a dinókból biofegyvert akarnak kifejleszteni. Az állatjogi motívum egyébként nem először fordul elő a dinós filmek történetében, hiszen a második, még Spielberg által rendezett Jurassic Parkban egy pénzéhes üzletember azért viszi a T-Rexet és kicsinyét San Diegóba, hogy cirkuszban mutogassa, cserében a szörny lebontja a fél várost, a kis T-Rex pedig elfogyasztja vacsorára a gonosz kapitalistát.

A Jurassic World 2 várhatóan 2018 júniusában, a világ többi részével egy időben debütál a hazai mozikban is.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

2 hozzászólás

  1. Eltudom képzelni, hogy milyen komoly üzenete lesz a filmnek. Aha. Azok után, hogy az előző részben a csaj magassarkúban végigfutotta az erdőt és a végén lebratyizott a T-Rex-el.

    • Valahogy el kell adni… hátha legalább a fele megvalósul az ígéreteknek.