Kitűzték jövő októberre a Gambit premierjét, de máskor érkezik A majmok bolygója 3 és egy rakat más film is

A 20th Century Fox tavaly $5,5 milliárdos világszintű bevétellel zárta az évet, úgyhogy nem sokat tököltek, hogy kitűzzék a Gambit premierjét is - jelentette be a stúdió illetékese.

Kitűzték jövő októberre a Gambit premierjét

Tehát a szóban forgó X-Men testvérfilm immáron hivatalosan is elkészül, és a tervek szerint 2016. október 7-én debütál az amerikaiaknál. 2016 májusában érkezik az X-Men: Apocalypse, azonban arról nincs hír, hogy a karakter feltűnik-e a "harmadik" X-Men-filmben is. Annyi viszont biztos, hogy a címszereplőt Channing Tatum kelti életre, már csak rendezőt kell találniuk a projekt élére.

A Gambit a harmadik X-Men-film lesz 2016-ban, hiszen abban az évben, februárban érkezik a Deadpool film is. Ami pedig 2016 októberét illeti, akkor érkezik a Monster High film, melynek alapjait a Mattel népszerű játékai adják, de a Ben Affleck főszereplésével készülő dráma, a Live by Night szintén azonos napon debütál a Gambittel.

Ez még közel sem minden, ugyanis a stúdió rendezkedett naptárjában, és a Planet of the Apes 3 2016. július 29-e helyett csak 2017. július 14-én kerül mozikba, a Fantastic Four 2 régi premiernapján, amit előrébb hoztak 2017. június 2-ára.

A várva-várt videojáték adaptáció, az Assassin's Creed jövő karácsonykor, december 21-én kerül mozikba, néhány nappal a Gareth Edwards rendezésében készülő Star Wars spin-offot (december 16.) követően. Továbbá a Hugh Jackman főszereplésével készülő The Greatest Showman on Earth-t is bejelentették, ami 2016. december 25-én nyit az új felállás szerint.

A Mike and Dave Need Wedding Dates, amely mögött a Funny or Die-os rendező, Jake Szymanski áll, 2016. július 29-től kap lehetőséget a nagyvásznakon, és a Rosamund Pike-Charlie Hunnam nevével fémjelzett The Mountain Between Us is megkapta premierdátumát, ami 2017. február 10-ére szól.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

6 hozzászólás

  1. kroobe

    Az assassins creed történetében van potenciál,Fassbender mint főszereplő is bíztató.Játékban konzolon a black flagnek van atom jó kis története,ha valakinek ez mond valamit!

    • Főleg Fassbender miatt én is várom, a játékkal nem játszottam. :)

  2. Janosh

    Esélye sincs a Star Wars ellen. Túl sokáig húzzák ezt az adaptációt…i have a bad feeling about this :)

  3. zsocso

    Szerintem a Deadpool film nem az X-MEN univerzumhoz fog kapcsolódni. Az Origins-es Deadpool csak egy mellékszál volt.

    • Egyelőre még nagyon nagy kérdőjel, hogy mit is akarnak igazán, de azt belátta a stúdió is, hogy az első különálló Rozsomák filmmel hibáztak…