Jessica Chastain lehet Marilyn Monroe a Blonde-ban

Hoppá! Számomra a The Wrap szállította a nap hírét, miszerint Jessica Chastaint győzködik, hogy vállalja el Marilyn Monroe szerepét a Blonde-ban, Andrew Dominik (Ölni kíméletesen) rendező új filmjében.

Jessica Chastain lehet Marilyn Monroe

Sajnos nem új projektről van szó, néhányszor már olvashattatok róla korábban is, amelynek alapjait Joyce Carol Oates regénye adja, és a főszerepre 2010-ben Naomi Watts is aláírt, de vele végül nem lett a filmből semmi.

Brad Pitt, aki Andrew Dominik két filmjében is szerepelt, producerként egyengeti a projekt útjait a Plan B nevű cégével maga mögött, és társa, Dede Gardner is beszáll a buliba. Brad Pitt és Jessica Chastain sem idegenek egymás számára, ugyanis Az élet fájában már játszottak együtt.

A forgatást augusztusban kezdenék, de ez ütközik Chastain készülőfélben lévő filmjével, a The Zookeepers Wife-fal, úgyhogy erről sincsenek fix infók. A színésznőt legközelebb a Csillagok között (Interstellar) című sci-fiben láthatjuk, ami novemberben támadja be a mozikat, jelenleg pedig a Crimson Peaket forgatja, melynek rendezője a nagyérdemű Guillermo del Toro.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .