Jeremy Renner lesz Sólyomszem?

A mostanában érkező képregény adaptációk közül egyértelműen a Kenneth Branagh rendezésében készülő Thor kapja a legnagyobb figyelmet. Közben nincs pihenés, készül az Avengers képregényfilm is.

A legutóbbi Empire Magazine-ban olvashattunk egy interjút Jeremy Rennerrel, aki elmondta, hogy a Marvel Stúdió felkérte őt, Clint Barton azaz Hawkeye (Sólyomszem) megformálására. A film rengeteg Marvel szuperhőst felsorakoztat majd, többek között Thor, Vasember, a Fekete Özvegy vagy éppen Hulk jelenhet meg a filmben.
A színész a következőket nyilatkozta:

Sólyomszem karaktere érdekes lehet. Hamarosan küldenek majd további anyagot a karakterrel kapcsolatban, de biztos vagyok benne, hogy remek lesz, mert majdhogynem realista szuperhős mozikat készítenek, nemcsak fantasy dolgokat.

Renner már korábban is jelezte érdeklődését, hogy szívesen részt venne képregény adaptációban, akkor azonban még a The Losers volt a kiszemeltje, de ez végül meghiúsult. Egyelőre tehát még az Avengers-beli szereplése sem biztos, de akik látták őt a The Hurt Lockerben, azok tudják, hogy nem áll tőle távol a kemény katona és a szuperhős karaktere sem. Több rajongó, a hír hallatára reményeket fűz hozzá, hogy esetleg Sólyomszem karaktere egy rövid jelenlét erejéig a Vasember 2-ben is feltűnhet majd, és szemtől szembe kerülhet Robert Downey Jr. Vasemberével.

Mindenesetre Renner interjújából annyi valószínűnek tűnik, hogy hamarosan láthatjuk Sólyomszem karakterét a nagyvásznon.

Az Avengers tervezett bemutatója 2012. május 4-ére esik, és bízunk benne, hogy nem fog dugába dőlni a projekt, és sikerül befejezniük.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .