James Cameron a Két tűz között 2-ről, a Battle Angelről, a Terminátor 5-ről, az Alien 5-ről, és összecsapásokról

Hétvégén James Cameronon a világ szeme, aki nemrég ömlengett az Avatar folytatásokról, most pedig néhány múlt- és jövőbeli filmről adott infókat. Beszélt többek közt a Két tűz között 2-ről, a Battle Angelről a készülőfélben lévő Terminátor franchise-ról, az Alien szériáról, és azt is elárulta, hogy a Resident Evil az egyik személyes kedvence, amolyan guilty pleasure számára.

James Cameron a Két tűz között 2-ről, a Battle Angelről, a Terminátor 5-ről, az Alien 5-ről, és fajok összecsapásáról

Évekkel ezelőtt szóba került, hogy elkészül a Két tűz között 2 (True Lies 2), azonban ezeket a pletykákat Arnold Schwarzenegger és az első film másik főszereplője, Tom Arnold tartották a felszínen. Viszont James Cameron rendező egyértelműen tagadta, hogy valaha is folytatást készítenek az első részhez.

A Battle Angel is egy nagy projekt, amit kőkeményen beelőztek az Avatar folytatások, szóval ebből sem most lesz még valami. A rendezőnek sokat számít, hogy a közönség hogyan fogadja filmjeit, és úgy látja, hogy az Avatarokra nagyobb szükség van, ráadásul ez több kreativitást is igényel. Arról viszont nem beszélt, hogyha újra előtérbe kerül a projekt, akkor mikorra valósulhat meg.

James Cameronnak köszönhetően valósult meg Arnold Schwazenegger egyik legemlékezetesebb filmje, a Terminátor (The Terminator), amelynek folyatását is Cameron rendezte, de mit gondol a rendező a Terminator: Genesis című ötödik felvonásról?

"Nem vagyok rajongója a Terminátor-filmeknek, de úgy gondolom, volt egy igazán ütős ötletem az első fimre - ellenben a másodikon addig nem gondolkodtam, amíg nem volt egy legalább ugyanolyan jó ötletem a folytatásra, mint az első film esetében. Nem gondolom, hogy a harmadik vagy a negyedik film bejött volna a nézőknek. A terminátor: Sarah Connor krónikáinak (Terminator: The Sarah Connor Chronicles) soha nem adtam esélyt. Értem én, hogy elkészült a tévésorozat, de… Szóval reményekedem benne, hogy az ötödik rész, amelyben Arnold is részt vesz, nagyszerűre sikerül. Amit eddig tudok róla, azok alapján jó esély van erre."

Ugyan nem James Cameron alkotta meg az Alien világát, azonban minden kétséget kizárva, neki köszönhetően született meg a franchise legnagyobb közönséget vonzó filmje, de vajon készül még Alien-film a jövőben? Cameron nem igazán kultiválta, hogy elkészült az Alien Vs. Predator és annak folytatása, ugyanis szerinte ez nagyjából olyan, mintha a Universal összeeresztené Drakulát a Farkasemberrel. Ezek után már egyáltalán nem füllött rá a foga, hogy elkészítse az Alien 5-öt mondjuk. Ellenben ott van a Prometheus, ami hasonló kaliber, és ezt már Ridley Scott vette kézbe, úgyhogy Cameron ezek után marad inkább az Avatar világában.

Rákérdeztek a rendezőnél, hogy melyik volt szerinte 2013 legjobb filmje, amire a Gravitáció hangzott el válaszul, és annak is örül, hogy barátja, és egyben a film rendezője, Alfonso Cuarón megnyerte a Legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat. Ami pedig az idei évet illeti, az Amerika Kapitány - A tél katonája eléggé érdekes film lett a saját műfajában, és örül, hogy ilyen sötét tónusokkal is bemutatták e világot.

Megkérdezték Cameront, hogy kedves emlékek kötik ahhoz, hogy dolgozott a Törtetőkön (Entourage)?

"Haha. A Törtetők számomra nagyjából fél nap munka volt, amikor öt különböző részhez vettünk fel egyes szegmenseket. Úgy tűnhet, sokkal többet dolgoztam rajta, de nem. Bár jobban belegondolva, lehet, hogy egy teljes napot is."

Elég kényes kérdés, de Cameron véleménye szerint a 48FPS nem egy formátum, hanem egy eszköz, ami megfelelően felhasználva jól működhet, és szerinte minden filmet 3D-ben kellene elkészíteni. Na ja, rohadt nagy szükség lenne egy művészdrámára 3D-ben, mekkora ötlet (nem)!

Végül az utolsó kérdés így hangzik: Ki nyerne? A T-800-as, az Alien királynő vagy egy Na'vi?

"A T-800 felfegyverkezve, vagy anélkül?

Egy fegyverekkel felszerelt T-800 plazma ágyúkkal brutális tisztogatásra lenne képes. Csak annyit kellene tennie, hogy lelövi az Alien királynőt, és eltegye láb alól a Na'vit. Ha egyiküknél sem lenne fegyver, az Alien királynő leverné a Na'vit. A királynő leverné a T-800-ast, mivel a T-800-as letépné a királynő karját, amitől tönkremenne a páncélja, és ezért működésképtelenné válna. Viszont ha a Na'vi egy lenopteryxet ülne meg, vagy egy thanataurt, az már teljesen más felállás lenne."

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .