Isteni műszak előzetes

A magyar filmes oldalakat a napokban már ellepte az Isteni műszak előzetese, amelyet most én is pótolnék. Bodzsár Márk első nagyjátékfilmjét október 24-én mutatják be a hazai mozikban, a továbbiakban pedig lássuk a hivatalos történetet, illetve alább az a bizonyos előzetes is lejátszható.

"A halál nem válogat, az ember igen."

A film abszurd humorral meséli el egy mentőápoló alászállását az éjszakába, ahol beavatást nyer a halottas bizniszbe és az ahhoz kötődő kegyetlen elvbe: a halál nem válogat, az ember igen.

Milán (Ötvös András) a félig horvát, félig magyar srác a horvát seregből dezertálva 1992-ben, a délszláv háború második évében szökik át Jugoszláviából Magyarországra, és mint korábbi orvostanhallgató, a budapesti mentőknél szerez magának munkát. Két állandó társa Kistamás (Keresztes Tamás), a mentőautó sofőrje és Fék Doktor (Rába Roland), a háromfős éjszakai rohammentő csapat főnöke. A lelkes és lelkiismeretes ápolófiút hidegzuhanyként éri, mikor kiderül, hogy társai válogatnak a betegek között. Miközben életeket mentenek meg, időnként hagyják meghalni az időseket és a gyógyíthatatlan betegségben szenvedőket, sőt még az is előfordul, hogy siettetik a halálukat. Milán számára kiderül, hogy a mentőautó hátuljában zajló illegális eutanáziáknak van üzleti oldala is. A pénzre neki is szüksége van, mert ki akarja szabadítani a szarajevói ostromgyűrűben rekedt bosnyák menyasszonyát, ezért alkut köt társaival. A bűnbe és a borzalmakba fokozatosan sodródik bele. Úgy válik gyakorlott mentőssé, és éli át az életmentés euforikus pillanatait, hogy közben a halál számtalan arcát is megismeri.

Magyar bemutató:

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .