Hétvégi USA bevételi adatok - 2018.02.25.

A Fekete Párduc számai nem viccelnek, Wakanda szárnyakra kapott és hiába csökkent felére a nyitóhétvége bevétele Amerikában, világszinten máris megvan a $704 milliós álomösszeg. Az Éjszakai játék szegényes számokkal és nyilván hatalmas különbséggel az éllovashoz képest, a második helyre futott be. A Warner $37 milliót adott ere a vígjátékra, szóval sok pénzük nem áll benne. A világ többi része nem járult hozzá túl nagy összegekkel, de tippre még nem futott be minden számadat, mert piszkosul kevés az az $5 milliócska. Nyúl Péter a harmadik helyre érkezett be és jól tartja magát a harmadik hetében, viszont az Expedíció című sci-fi iránt nagyobb érdeklődést vártam. Kár érte, viszont nem hiszem, hogy azért nem ment rá a nép, mert két hét múlva streamelhető lesz. Egyébként $40 millióból kerül vászonra. Habár mentségére szóljon az Expedíciónak és az Éjszakai játéknak is, hogy mindkettő R-es vágással bír. Utána szürke büntetés van, aztán a Jumanji hoz még mindig hihetetlen számokat. A lista sorrendje nem változik, azonban a Nap nap után épphogy megcsípte a lista végét, és nem fogható arra, hogy csak majd harmada annyi vásznat kapott, mint az Éjszakai játék. Egyébként fura, de múltkor moziban láttam az előzetesét, és meglepően eredeti ötleten alapul és csupán $4,9 millióból készült.

  1. $108,1M - $704M - Black Panther (Fekete Párduc)
  2. $16,6M - $21,8M - Game Night (Éjszakai játék)
  3. $12,6M - $72M - Peter Rabbit (Nyúl Péter)
  4. $11M - $11M - Annihilation (Expedíció)
  5. $6,9M - $320,4M - Fifty Shades of Freed (A szabadság ötven árnyalata)
  6. $5,7M - $920M - Jumanji: Welcome to the Jungle (Jumanji: Vár a dzsungel)
  7. $3,6M - $45,2M - The 15:17 to Paris (A párizsi vonat)
  8. $3,4M - $361,3M - The Greatest Showman (A legnagyobb showman)
  9. $3,1M - $3,1M - Every Day (Nap nap után)
  10. $1,7M - $6,8M - Early Man (Ősember - Kicsi az ős, de hős!)

Az első szám a hétvégi USA bevételt jelenti, míg a második a világszintű összbevételt mutatja.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .