Hétvégi USA bevételi adatok - 2017.06.25.

A Transformers: Az utolsó lovag ellen nem igazán mert senki más vetélytársat indítani, úgyhogy a listában ez az egyetlen újdonság. Az a helyzet, hogy ez a a leggyengébben nyitó Transformers-film a franchise életében, amely remekül mutatja, hogy az embereket már mennyire nem lehet ilyesmivel moziba látogatni. Oké, hogy világszinten folyt be egy kis apró, de a régebbi részeknél ez is jóval több volt. A büdzséje egyébként $217 millió volt, ami "gazdaságos" szám a végeredményt látva. A Verdák 3 sem lesz eget rengető világsiker, pedig jókat mondanak róla, ellenben legalább a Wonder Woman szépen halad előre, és holtverseny alakult ki közte és a Verdák 3 között. A 47 Meters Down előre tört, az All Eyez on Me viszont bődületesen nagyot (78%-ot) esett, de A múmia 60%-a is menő. A többiek közül egyedül a Csajok hajnaligról érdemes szót ejteni, ami szintén nem fog fényes sikert aratni.

Amolyan szolgálati közlemény, hogy jövőhéten vasárnap már nyaralni fogok, így a box office poszt elmarad, ellenben twitteren vélhetően csivitelek egy keveset, ha nem ránt nagyon magába a cseh főváros. Visszatérnék még néhány mondat erejéig a kisebb premierekre: a The Big Sick öt helyszínen zsákolt 435,000 dollárt, ami gyönyörű eredmény, de a Csábítás $240,545 dollárja is szép szám négy vásznon. Illetve 30 teremben kapott helyet Ana Lily Amirpour világvégés thrillerje, a The Bad Batch, amelyről máris érkezik az írás. A számok pedig $91,074 dollárra rúgnak.

  1. $45,3M - $265,3M - Transformers: The Last Knight (Transformers: Az utolsó lovag)
  2. $25,2M - $141,3M - Cars 3 (Verdák 3)
  3. $25,2M - $652,9M - Wonder Woman
  4. $7,4M - $24,3M - 47 Meters Down
  5. $5,9M - $38,6M - All Eyez on Me
  6. $5,8M - $342,1M - The Mummy (A múmia)
  7. $5,2M - $677,8M - Pirates of the Caribbean:Dead Men Tell No Tales (A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja)
  8. $4,7M - $24,2M - Rough Night (Csajok hajnalig)
  9. $4,3M - $72M - Captain Underpants:The First Epic Movie
  10. $3M - $851,2M - Guardians of the Galaxy Vol. 2 (A galaxis őrzői vol. 2)

Az első szám a hétvégi USA bevételt jelenti, míg a második a világszintű összbevételt mutatja.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

2 hozzászólás

  1. Örülök, hogy végre elkezdték az emberek észrevenni, hogy mekkora szemét ez a Transformers franchise a jelenlegi formájában. Én annak tudom be az okot, hogy akik tiniként látták az első részeket, azok mostanra nőttek fel és már más az izlésük.Az első rész is csak egy buta gyerekfilm volt. A többi pedig még attól is rosszabb lett.

  2. Edete

    Én is örülök hogy a félelmetesen buta Transformers végre oda kerül ahova való.

    De a Verdák 3 miatt nagyon lefelé görbül a szám. Csak arra tudok gondolni hogy annyian csalódtak a 2. részben, hogy kaszálták az egészet, és nem adtak esélyt ennek. Pedig ez tényleg méltó folytatás lett.