Hétvégi USA bevételi adatok - 2017.06.18.

Nem tűnik túl rózsásnak az elmúlt hétvége. A Verdák 3 a széria leggyengébben nyitó etapja, még a második rész is gazdagabban nyitott tizenmillióval. A film büdzséjét nem lobogtatják túlzottan, ami érthető is, hiszen a Disney $175 milliót locsolt a projektbe, ami világszinten nyilván visszajön majd, a szorzó a kérdőjel. A Wonder Woman készítői viszont büszkék lehetnek magukra, nagyon szépen menetel előre a Warner női szuperhőse. A harmadik helyre egy újdonság, az All Eyez on Me futott be meglepően jó számokkal, és a költségvetése is csak $40 millió, amelynek visszatermelésével nem lesz gond. A múmia már nyereséget termel, kérdés, hogy a Universal megelégszik a nemzetközi "sikerrel", vagy a hazai bevételeket veszi figyelembe. Egyébként nem egy nagy pukk az egész, sőt! A 47 Meters Down című cápás horror-thriller ötödik helye számomra meglepetés, viszont a költségvetését nem hozta le senki. A Karib 5 feltört, maga mögé utasította a Captain Underpanths filmet, illetve még Scarlett Johanssonékat, ugyanis a Csajok hajnalig nem túl acélos számot produkált. Még jó, hogy csak $20 millióba fájt a Sonynak. A Galaxis őrzői 2 megérkezett az egymilliárd álomkapujába, és az A24 horrorja zárja az etapot. Ezennel pedig elbúcsúzott a listától a Baywatch és az Alien: Covenant is - Előbbi három, utóbbi pedig négy hetet húzott le a legjobbak között. Nem túl fényes.

A "kicsik" közül megemlítem még Colin Trevorrow filmjét, a The Book of Henry-t, ami a tizenharmadik helyre nyitott a maga kis $1,4 milliójával, viszont csak 579 teremben kapott lehetőséget első körben, ugyanakkor a filmet nagyjából akkor érdeklődés követte, mint a Csajok hajnaligot.

  1. $53,6M - $74,9M - Cars 3 (Verdák 3)
  2. $40,8M - $571,8M - Wonder Woman
  3. $27,1M - $27,1M - All Eyez on Me
  4. $13,9M - $295,6M - The Mummy (A múmia)
  5. $11,5M - $11,5M - 47 Meters Down
  6. $8,5M - $650,1M - Pirates of the Caribbean:Dead Men Tell No Tales (A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja)
  7. $8M - $12,2M - Rough Night (Csajok hajnalig)
  8. $7,4M - $62,7M - Captain Underpants:The First Epic Movie
  9. $5M - $844,4M - Guardians of the Galaxy Vol. 2 (A galaxis őrzői vol. 2)
  10. $2,6M - $11,1M - It Comes At Night

Az első szám a hétvégi USA bevételt jelenti, míg a második a világszintű összbevételt mutatja.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

3 hozzászólás

  1. Edete

    Kár. A Verdák 3 megérdemelné a sikert. Tökéletes folytatása a legendásan jó első résznek. Mindent elmond a harmadik rész minőségéről hogy egyetlen utalás sincs benne a moslék 2. résszel kapcsolatban. Szinte feledtették velem hogy egyáltalán elkészült.
    Nagyszerű film lett. Visszarepített 2006-ba.

    • Nálam a másodikkal eljátszották a kártyát, úgyhogy ez marad itthonra. De egyébként egy rosszabb pillanatomban nincs kizárva, hogy becsábulok a művészbe kicsi pénzért. :)

  2. Tök mindegy milyen lett a Verdák 3. Főleg gyerekeknek készült. Azok meg zabálnak mindent, ami cuki. Sosem tudtam egy animációra úgy tekinteni, mint egy filmre. Nem a felnőttek a célközönség. Ebből kifolyólag nehéz megitélni, hogy a Verdák 2 jó-e vagy sem. A gyerekeim imádják azt is.