Hétvégi USA bevételi adatok - 2017.02.26.

Jordan Peele író-rendező alig egy hónapja debütált Sundance-es horrorja, a Get Out remek számokat hozott, főleg, hogy R-es volt a korhatár besorolása. Ezzel szemben a büdzséje mindössze $4,5 millió dollár. Egészen a hetedik helyig csak néhány helycsere történt, s mindenki bekerült oda, ahová való - egyébként mindegyik film ötven százalék körüli esést produkált, talán A sötét ötven árnyalata az egyetlen kivétel, ami 62%-ot zuhant. A Kaliforniai álom beelőzte a Széttörve-t, ami egyébként szép pályát fut be, az utolsó helyre pedig az Oroszlán futott be, amelynek számainál sokat játszott közre, hogy Oscar-jelölt - csak úgy, mint A számolás joga esetében.

Hamar feladta viszont a harcot Az Egészség ellenszere, ami már csak a tizennegyedik, de például a Rock csont csak a tizenegyedik helyre nyitott, meg az Ütközés csak a tizenharmadikra. Újdonság volt még 127 helyszínen a Bitter Harvest, $207,235 dollár sikerült össze, és az Oscar-jelölt animációs, az Életem Cukkiniként is, amelynek $28,206 dollárt sikerült gyűjtenie két teremben.

  1. $30,5M - $30,5M - Get Out
  2. $19M - $226M - The LEGO Batman Movie (LEGO Batman - A film)
  3. $9M - $125,5M - John Wick: Chapter Two (John Wick: 2. felvonás)
  4. $8,7M - $129M - The Great Wall (A Nagy Fal)
  5. $7,7M - $328,3M - Fifty Shades Darker (A sötét ötven árnyalata)
  6. $6,4M - $24,8M - Fist Fight (Pofoncsata)
  7. $5,9M - $182,8M - Hidden Figures (A számolás joga)
  8. $4,6M - $369M - La La Land (Kaliforniai álom)
  9. $4,1M - $221,2M - Split (Széttörve)
  10. $3,8M - $88,8M - Lion (Oroszlán)

Az első szám a hétvégi USA bevételt jelenti, míg a második a világszintű összbevételt mutatja.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .