Értékelés: Utazók (Passengers)

Csodálatos a jövő. Az Avalon nevű űrhajó 5259 utassal a fedélzetén 120 éven át siklik elegánsan távoli célja felé, ahol az érkezők majd új életet kezdhetnek. Addig pedig a vele utazók biztonságosan lefagyasztva alusszák kiro-álmukat, és új otthonukban frissen, fiatalon ébredhetnek fel. Elvileg. A programba hiba csúszik, kiolvaszt két hibernációs ágyat, és két embert felébreszt. Jim (Chris Pratt) és Aurora (Jennifer Lawrence) maga sem tudja, miért és hogyan, egy hatalmas, néma űrhajó fedélzetén találja magát - és még 90 év van hátra, míg elérik úti céljukat. Olyanok, mint két hajótörött, a lakatlan szigeten. De segítségben nem is reménykedhetnek. Saját erejükből próbálják megoldani a helyzetet, ám egyre újabb nehézségekbe és rejtélyekbe ütköznek. Ha életben akarnak maradni, meg kell érteniük, mi történt velük, és kinek volt ez jó…

Néha tök fölöslegesen adnak egy-egy filmnek alternatív magyar címeket, most pedig tükörfordítanak, amikor elférne némi kreativitás a címadás terén. Az Utazók akár egy irtó gagyi sci-fi magyar címe is lehetne, ám szerencsére nem erről van szó. A cselekmény bevezető szakaszában nagyon féltem a sztoritól, és egyben haragudtam az előzetesre, pedig csak egyet láttam belőle. Azt gondoltam egy ideig, hogy ez ennyi, mindent láttunk az előzetesben, és aggódásba is kezdtem, de utólag örülök, hogy a hivatalos leírásban nem lőnek le egy nagyobb csavart, ami végére meglepetéseket is szül.

Az Utazók sokáig porosodó projekt volt, és ezek általában nem jól szoktak elsülni, jelen esetben viszont más a helyzet. A rendezői székben helyet foglaló Morten Tyldum (Kódjátszma, Fejvadászok) olyan szakmabeli, aki tart egyfajta szintet, garantál egy bizonyos színvonalat. Jómagam eléggé kedvelem őt, és nekem nem okozott csalódást, viszont a $110 milliós büdzséből csak $15 millióval nyitott hazájában, vagyis az amcsik nem láttak lehetőséget egy újabb űrben játszódó sci-fiben. Pedig… a Sony nem viccelt, pénzt nem sajnálva olyan futurisztikus űrhajót rittyentettek, hogy csak lestem ki a fejemből!

Az Avalon nevű hajó gyönyörű, egyedi és látszik, hogy volt fantáziája a megalkotójának. Egyszerre káprázatos és félelmetes, ahogyan siklik a hideg és fagyos űrben, a konklúzióm viszont továbbra is az, ahogyan a Gravitációban már láthattuk, ebből a sci-fiből is kiderül, hogy az űr egy olyan hely, ahol az ember fia vagy lánya nem akar magányosan élni, mert abba beleőrül. Elkerülhetetlenül egy picit erről is szól az Utazók, amit aligha lehet hibaként felróni, hiszen erre mindig emlékeztetni kell a nézőt. A végtelen és sötét űrben a tehetetlenség veszi át az uralmat, a hajó esetében már szerencsésebb a helyzet, ott egy másfajta vég várja a fedélzeten lévő(ke)t.

Örülök, hogy léteznek manapság olyan elmék, mint Jon Spaihts (Prometheus, Doctor Strange), akinek a forgatókönyvet köszönhetjük, és akit lassan elnevezhetjük a sci-fik nagymesterének. Történetesen ismét remekül játszott a pennával a kezében, és egy újabb sci-fi készült, amelyről jó szájízzel távozhattam. Pedig tényleg tartottam tőle, teljesen fölöslegesen. Oké, nem egy remekmű, de legalább eredeti ötlet nyomán készült, nem innen-onnan adaptálták, és ezt ma meg kell becsülni. Egy dolgot sajnálok, hogy az előzetesben ellőttek dolgokat. Például a "két" utazót, de ezen a fronton van meglepetés, és az android pultost is ráértek volna a filmben leleplezni.

Az Avalon szimbolikusan egy kihalt sziget gyönyörű adottságokkal, egy olyan űrhajó, ahová minden zokszó nélkül azonnal beköltöznék. Mérete hatalmas, és ijesztő, ám ezt egyensúlyozza letisztultsága és eleganciája. Eleinte el sem akartam hinni azt a látványt, amelyet elénk tárnak. Ezen a helyen minden egyben van, minden "tökéletesre" hangolt, hibáktól mentes és mindenhol rend és fegyelem uralkodik. Imádtam a felszereléseket, az űrruhákat, a medencét, azt a bizonyos lépcsőt, ami a galériára vezetett fel - itt látszik csak meg igazán, hogy miből faragnak egy-egy sci-fit.

Utólag belegondoltam, csakúgy, mint a Gravitáció esetében, valószínűleg itt is tudott volna kicsit hozzátenni a 3D, de amikor csak lehetőségem van, a sima vetítéseket választom, mert egy filmnek nem a szemüveg miatt kell működőképesnek lennie. Azért majd írjátok meg, hogy esetlegesen mit adott hozzá a 3D. Szerettem azokat a jeleneteket, amikor felfedezték az űrhajót, és természetesen bonyodalom nélkül nincs élet, és ugyanez fordítva is. A zenéje sokban hasonlít az Interstellarhoz, ám Thomas Newman teljesen másként kezeli a témát, mint Hans Zimmer. Newman sem kezdő zeneszerző, a megtekintés óta már kétszer is lejátszottam a filmzenéjét.

Ez az! Eljött az idő, amikor végre egy olyan szerepet kapott Jennifer Lawrence, amelyben fenntartások nélkül kedvelhettem. Nagyon fontos megjegyeznem, hogy mindkét főszereplőnek enged színészkedni a film. Jennifer Lawrence gyönyörű, nyilvánvaló, hogy több meztelenkedős jelenete is van, amelyek nem funkciómentesek, és mindig öröm őt látni, legyen boldog, szomorú, vagy dühös. Hogy spoilermentes maradjak, a természetes kirohanásának egyetlen mozzanatát, az ágyban rugdosós-püfölőst tartottam túlzónak. Ott egy picit túljátszotta a bogyóját, hiába gurult el a gyógyszer tök jogosan.

Chris Pratt karakteréről A számkivetett jutott eszembe, csak épp az űrben, és nem mellesleg ott van még Star-Lord is, akihez nagyon illik ez az egész közeg. A lényegre térve, Pratt úgynevezett "bemutatkozását" kissé nehezen viseltem, mert akkor azt gondoltam, hogy ennyivel le akarják tudni az egész történetet, aztán később minden értelmet nyer. Pratt szerethető színész, és teljesen érthető módon küzd démonjaival, jogosan teszi fel magának az élet nagy kérdéseit abban a szituációban. Nyilván a kémiával nincs gond közte és Jen Lawrence-szel. Az android szerepében Michael Sheen remekelt gyönyörűen, de Laurence Fishbourne játéka talán mindenkin túltesz egy picit.

A fontosabb dolgokat összeszedtem, és bátran jelenthetem ki, hogy nem mindenféle sci-fit zabálok, mert legutóbb az Azonosakkal hatalmasat szívtam, habár az nem bírt ekkora volumenű háttérrel, mint az Utazók. Az Utazók egy szívszorító, kedves és tanulságos sci-fi, amelyet ne akarjatok tudományos szemmel nézni, mert úgy kevés lehet. Nálam simán megugrotta a 8/10-es mércét, és a jövőben bármikor szívesen újranézném.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

9 hozzászólás

  1. Edete

    Nagyon nem értek egyet. (De nagyon nem)

    SPOILER!!!
    Az előzetes alapján egy igazi összeesküvéses izgalmas csavaros történetű űrkrimit vártam, és kaptam egy romantikus limonádét. A srác felébred, végignézi hogy ki az akivel végig tudná enyelegni a következő X évet, és mint egy katalógusból, kiválasztja a csajt. Ezzel kvázi halálra ítéli. Tök jó fej. És ezen mindenki továbblép egy idő után. Ne már! A történet végtelenül egyszerű, a csaj meg kb minden második jelenetben vetkőzik, gondolom hogy teljen az idő.
    SPOILER VÉGE!!!
    Persze próbálom én átérezni a film drámáját, de amikor ilyen szinten 2D karakterek úsznak az űrmedencékben, ez nem könnyű feladat. És az a legrosszabb, hogy itt tényleg volt lehetőség morális kérdéseket boncolgatni, pont a feljebb említett tett kapcsán. De nem tették meg.

    Számomra ez egy kidolgozatlan iparosmunka, átlagos látvánnyal, gyenge zenével és végtelenül csalódást keltő történettel. Az előzetes alapján sokkal de SOKKAL többet és eredetibbet vártam. 4/10

  2. Bucky

    Csak 1000 embernek spoilerezted le a filmet :D

  3. Ja, máskor használj SPOILER jelzést, ezúttal belejavítottam!

    Ízlések és plafonok. Mindenkinél másképp csapódhat le egy-egy film. Én semmit sem vártam, azt váltotta ki, amit feljebb taglalok, nálad pedig azt, amit írsz. Ez így normális!

    Viszont: átlagos látvánnyal?! Oké, köhints már hasonlót, jó?! :) A zenéje is rohadt szépen megmunkált!

    Te még hiszel az előzeteseknek?! Megérzés alapján kell moziba járni, és vagy bejön, vagy nem. :)

    • Edete

      Bocs a Spolier miatt, legközelebb nem felejtem el.

      Ízlések és pofonok, de pont ezért írtam le, mert a te értékelésed számomra meglepően pozitív volt.

      Igen hiszek az előzeteseknek, még ha nem is minden szavukat. És amikor egy film teljesen más mint az előzetese meglepődőm. Akár pozitívan, akár negatívan. Itt utóbbi történt. (volt már példa előbbire is)

      A látvány meg igenis átlagos. Ilyen látványt 2017-ben (vagy ’16.ban) minden blockbuster film felvonultat. Nem volt benne semmi innovatív, vagy különleges (lásd Dr.Strange, Force awakens) a zene meg gondolom totál szubjektív, de abban azért talán egyetértünk hogy nem egy John Williams vagy Michael Giacchino minőségű.

  4. uncleraci

    Megmondom őszintén, én is valami izgalmasabb körítést vártam. Sajnos én is beleestem a “trailer azt sugallja, hogy…” hibába, és számomra is egy light-os limonádé lett. :/ Egynek jó volt, de nem fogom újranézni (egy jó darabig) :D

  5. uncleraci

    Ja, és a cím valóban egyszerű, de még mindig jobb, mintha kreáltak volna valami “fantasztikusat” a magyar címadó bizottság tagjai! :D
    (Passengers nem Utasok-at jelent?)

  6. fcasroma

    Nekem ez a film csalódás volt, többre számítottam, de persze ettől még van akinek tetszhet.

  7. Hitelesség nulla,a kritika nulla, spoilerezés az bezzeg van.
    A film amúgy nagyjából 10/3…de ez más kérdés.

    • Nagyon megy neked mások leoltása. Mi az, hogy 10/3? Hármas skálán 10-es? Csak, hogy én is kötekedjek. ;)