Értékelés: Straight Outta Compton (Egyenesen Comptonból)

1987-et írunk, a történetben pedig öt fiatalembert követhetünk nyomon, akik brutálisan őszinte dalszövegeket írnak az életről, és rap formájában adják elő. Amerika legveszélyesebb helyén a zene az ő igazi fegyverük. Az Egyenesen Comptonból című filmben az ő igazi történetüket mesélik el, hogy hogyan lettek a kor lázadói a durván megírt és előadott dalszövegeikkel, amelyekkel fityiszt mutattak a rendőröknek, és megalapították a világ legveszélyesebb bandáját, az N.W.A.-t. Előttük korábban senki sem merte meglépni ezt, társadalmi forradalmat robbantottak, ami még ma is visszhangzik.

A rap nem az én műfajom, ebből adódóan a Straight Outta Compton helyett mindig találtam más néznivalót. Így indított hát F. Gary Gray (Az olasz meló) életrajzi drámája, ami végül az előbb soroltak ellenére végül lenyűgözött. Pedig, ha jobban belegondolok, összességében a zenés életrajzi filmeket sem kedvelem, ugyanakkor a Straight Outta Compton az első perctől az utolsóig lekötötte a figyelmem, és nem másfélórás játékidővel gurított. Hogy miért? Mert piszkosul össze volt rakva, és rohadt érdekes jelenetekkel dolgozott a rendező. Ebbe a kalapba több mindent belevehetünk: legyen szó a remekül megkomponált utcai jelenetekről, a valósághű rappelésről, vagy a hátborzongatóan nagyszerű koncertjelenetekről.

Straight Outta Compton_01

Ahogyan írtam korábban, nem igazán foglalkoztatott ez a film, így az utóbbi időben nem is szenteltem neki különösebb figyelmet, tehát jó néhány hír csak nyomokban élt a tudatomban. Viszont O'Shea Jackson Jr. le sem tagadhatja, hogy Ice Cube fia. Olyan megdöbbentő a hasonlóság, hogy ez egyértelmű. Emellett a srác annyira illett ebbe a comptoni közegbe, hogy sokszor belefeledkeztem abba, hogy egy filmet nézek és nem a valóságot látom videóra véve. Nyilván itt sokat nyomott a latba a képi világ is, ami megint csak eszméletlenül meglett alkotva. Naturalista módon hozták az akkori világot, a szűrőkkel pedig minden csak még zseniálisabban festett.

No de jól elkalandoztam. Ahogyan Ice Cube esetében is, Corey Hawkins Dr. Dre tökéletes fiatal mása, aki a csapat egyik legnehezebb sorsú tagja - ezt a srácot mindig sújtja valahogyan az élet, de mindig túllép az adott problémán. Hawkins egyébként egyszerűen szimpatikus arc, akit jól esett nézni, és igazándiból a banda egyik oszlopos tagja is egyben. Lényegében mindegy, hogy kit említek, legyen itt szó Eazy-E megformálójáról, Jason Mitchellről, a fiatal DJ Yelláról, vagyis Neill Brown Jr.-ról, esetleg az MC Rent eljátszó Aldis Hodge-ról. Minden színész tudta a dolgát, de Paul Giamattit még muszáj kiemelnem, habár jobban belegondolva, nem most először hozott hasonló figurát. Az is tény, hogy kevésbé tehetséges színészek nélkül nem lett volna értelme elkészíteni ezt az alkotást, és az R-es korhatár besorolást is kimondottan alapkelléknek mondanám.

Straight Outta Compton_02

Képtelenség lett volna ezeket a dalszövegeket szépen visszaadni, és azon is sokat agyaltam, hogy milyen módon ragadjak billentyűzetet, de végül a nem felnőttre vágott értékelésmódot választottam. Mert ugye funkciómentesen mi értelme a trágár beszédnek?! Ezek a srácok tényleg alkottak, és valódi művészek voltak, akik a nép szócsöveként adták ki magukból a nehézségeiket. Pontosabban… van is egy dolog, amit rohadt nehezen tűrtem: ez pedig nem más, mint a rendőrök által tanúsított erőszak a színes bőrűek ellen. Ezeknél a részeknél szabályszerűen kikeltem magamból, és egy kicsit én is egynek éreztem magam közülük, vagyis azon a véleményen voltam, hogy rohadjon meg az összes fehér zsaru. Elfogadhatatlan módon viselkedtek, amit nem is értek, hogyan történhetett meg a nagy szólásszabadság jegyében.

Egy kicsit még jobban elkalandoznék F. Gary Gray körül, aki már csak azért is nagyszerű választás volt a fő székbe, mert részesülhetett hasonló bánásmódban az N.W.A. idején, és hasznos tud lenni, amikor valaki egy az egyben átérzi a fiúk helyzetét - és utóbbi súlyát. Szerintem a Universal is azért csapott le rá a Halálos iramban 8-hoz (Fast 8), mert fekszenek neki az autós jelenetek. Elég csak ránéznünk a Straight Outta Compton egyes éjszakai momentumaira, vagy az autós-utcán játszódó részekre. Mindig eszembe jut, hogy mekkora nehézségeket okozhat, hogy filmen újraalkossanak egy kort. Korhű házak, épületek, autók, és az utca újrakreálása. Minden sínen volt, és olyan érzés fogott el, mintha visszarepültünk volna a '80-as évek végére-'90-es évek elejére.

Straight Outta Compton_03

Kimondottan érdekesre sikerültek a stúdióban játszódó részek is, pedig az előzetes alapján nem gondoltam volna, hogy még itt sem fogok unatkozni. Érdekfeszítően követtem figyelemmel, ahogyan megszületik egy-egy későbbi sláger, ahogyan felvesznek egy dalt, és jobbról jobbá, egyenesen tökéletessé hangolják. A dalszövegeket pedig kimondottan csipáztam. Valahogy így kellene kinéznie minden életrajzi filmnek, és ha megöltök, sem tudok olyat mondani, ami ne tetszett volna benne, szóval elég az áradozásból, és zárom is soraimat, habár van még egy téma, ami kap néhány szót.

Nem is értem, hogy idehaza miért maradt ki a Straight Outta Compton a mozikból. Fogalmam sincs, hogy a Universal, vagy a UIP Duna Film sara, de ezzel elkövették az egyik legnagyobb hibát. Odakint mindenki erről áradozott, de ez sem volt elég a hazai bemutatóhoz. Viszont talán ennek köszönhető, hogy a szinkron így sikerült, és dicsérnem kell. Mert igenis, rohadt jó lett a magyar szinkron. Legalább annyira jó, mint egy húsz évvel ezelőtti film esetében. Tudom, azt mondjátok, hogy nézzem meg eredeti nyelven is. Egyszer erre is sort kerítek, de a szinkronban tényleg remekül működtek a hangsúlyok, a hanglejtések, a szleng, és minden átjött látszólag. A dalszövegeket természetesen meghagyták eredeti formájukban. Pontjait tekintve nem is sokat gondolkodnék: 10/10.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

7 hozzászólás

  1. zsocso

    Idáig engem sem érdekelt ez a film még minimális mértékben sem, de most kedvet csináltál hozzá. Megfogom nézni.

  2. zsocso

    Na sikerült is megnéznem. Én nem nagyon kedvelem a rap-et, de még igy is szórakoztató és élvezhető volt. Jók voltak a zenei és koncert betétek. Hihetetlen, hogy a fiatal Ice Cube milyen jól adta vissza az apja gesztusait. De az egész casting nagyon jó volt. Kicsit talán Dre hasonlithatott volna jobban az igazira, de Tupac, Snoop Dogg, Ice Cube, Easy-E mind nagyon el volt találva. Kellemes meglepetés volt a Straight Outta Compton. Tényleg nagyon jó film. Köszönöm az ajánlást.

    • Örülök, hogy megnézted, és hogy végül ilyen véleménnyel vagy róla. :) Dre volt a második legdurvább Cube után szerintem. Imádtam a csókát, és a hasonlósággal sem volt szerintem gond.

  3. zsocso

    A film után gondolkoztam a rendőri erőszakon, amit te is emlitettél. Fontos szerepe van ennek a filmben. Szerintem mi innen nem tudjuk megitélni, hogy a rendőrök kemény fellépése jogos volt-e vagy nem. A 80-as években Compton olyan lehetett, mint egy háborús övezet. Durva lehetett egy olyan közegben dolgozni vagy élni, amit bandák uralnak és mindenkinél fegyver van. Gondolom a rendőrök is inkább biztosra mentek, és mindenkit egy kalap alá vettek, keményen igazoltattak mindenkit. Hasonló közegben játszódik a Kiképzés, Az utca királyai és az End of Watch is. Ezekben a filmekben sem szaroznak a rendőrök, mert különben őket nyirják ki. Gondolom nem lehet véletlen ez a párhuzam.

    • Igen, ebben, amit írsz, határozottan van valami, de akkor sem ez lett volna a megfelelő bánásmód, vagy eszköz.

      • zsocso

        Persze, Egyértelmü. Mondjuk ha tisztán csak a filmet nézzük, akkor viszont kellettek bele ezek a keményebb jelenetek. Jót tettek a filmnek. Növelték a feszültséget.