John Wick (Keanu Reeves) nyugodt életre vágyik. Magányosan akarja tölteni a napjait: kutyája, sportkocsija, üres, hideg lakása éppen elég neki - nincs szüksége többre. De egy nyugdíjas bérgyilkos nem pihenhet. És amikor bántják, ő sem marad tétlen. Előveszi rég elrejtett fegyvereit, és elindul véres bosszúhadjáratára. Egyetlen ember harcol gengszterek és bérgyilkosok egész hadserege ellen, New York pedig valódi csatatérré válik. És az őrült, véres ütközetben mégsem egyértelmű, ki fog győzni: a gyilkosok légiója vagy a magányos harcos. Hiszen ő John Wick.

Kicsit sok bosszúállós film érkezett az elmúlt időszakban, ezek közül leginkább A védelmezőt emelném ki, illetve hasonlítanám össze a John Wickkel. Nem is feltétlenül maga az összehasonlítás a lényeg, hanem, hogy mindkét filmnek ugyanaz a mozgatórugója, ez pedig így néhány hét különbséggel elég szembetűnő, és kissé 'unalmassá' is teszi, ráadásul érződött rajta, hogy az elsőfilmes Chad Stahelski foglalt helyet a fő székben. Sokat nem vártam ettől az akciófilmtől, csupán annyit, hogy másfél órára kapcsoljon ki, és ezt lényegében meg is kaptam.

A menetdinamikáján kézzel fogható, hogy Stahelski nem profi rendező, viszont a kezdők között ígéretes darabnak számít, akire talán érdemes lesz odafigyelni a jövőben. A 18-as karika jelen esetben is indokolt, hiszen John Wick nem igazán kegyelmez meg ellenfeleinek, és azt már csak halkan említem meg, hogy ruszkikkal gyűlik meg a baj. Lényegében ez is lehetne lerágott csont, de csípem ezt a vonalat egyelőre, na meg Michael Nyqvist szinte mindenkit lejátszott a vászonról. Persze Reeves játéka sem mellékes, de róluk később.

Volt szerencsém olyan régen fordítani a film történetét, hogy már nem emlékeztem rá, csak vázában, így teljesen új élményként szolgálhatott maga a cselekmény. Először pilláztam, hogy mit akarnak ebből kihozni, illetve, hogy mi is lesz a bosszúhadjárat oka, de ezekre a kérdésekre hamar választ kaptam, és maga a történet egyszerű, de egyszer működőképes recept. Helyenként viszont úgy éreztem, hogy csak úszkálunk a semmiben, és ha komolyan veszem, akkor olykor-olykor az akciójelenetek is üresek kicsit. Kár ezekért a képsorokért, mert egyébként a harcok koreográfiáiért felelős egyén kitett magáért, hiszen hősünk változatosan és színesen gyilkolt.

Keanu Reeves Neo szerepe óta akcióra szomjazik, viszont tavaly kaptunk egy kis pittyputtyot tőle, és amondó vagyok, hogy kellett már neki egy ilyen film, amiben kiélheti vágyait. Látszott rajta, hogy élvezte a szerepet, szeretett száguldozni sportautójával, és egy bizonyos szinten még azt az életet is szerette, amiben élt, persze az űrt senki nem tölthette ki. Elhittem neki, amikor ellenszegült az ukrán maffiának, és elkezdte őket megtizedelni, erejüket megbénítani.

Az érme másik oldalát Michael Nyqvist töltötte ki, és akárhányszor találkozok vele egy filmben, egy dolog mindig lejön: vérprofi a csávó, legyen bármilyen szerep is, amit eljátszik. Az ukrán maffiavezér meg ugye nem áll tőle távol, mert ugyan svéd származású, mégis remek ruszki a vásznon. Alfie Allen egy igazi puhapöcs, aki apja hatalmával keménykedik, és amikor baj van, elfut. Ezt jól visszakapjuk tőle, nem is kérdés, de nem szeretem az ilyen jellemgyenge karaktereket.

Akadt még nekünk egy Willem Dafoe-nk, aki szintén kellemes társaság ennyi rosszarcú egyén között. Adrianne Palicki törtetését is megértettem, és illett rá ez a szerep, bár néhol vérszegény volt, de nem akarok kötekedni. John Leguizamo is kölcsönözött néhány emlékezetes pillanatot, tőle pedig Lance Reddick tudott erősebb lenni, aki egy hotel menedzserét játszotta, és tőle is megragadós képsorokat kapunk, a poén, hogy 'alig csinált valamit', mégis emlékezni fog rá a néző - én legalábbis.

A Mustangos húzás annyira nem lepett meg, viszont a kutya szál remekül sikerült, csak kár, hogy… Lehetett volna sokkal rosszabb történetre is felépíteni, de a maga módján megállta ez a helyét. Nem egy hatalmas alkotás, viszont, ha nem a hibákat keresi benne az ember, akkor szórakoztató másfél órát kölcsönöz. Részemről egy gyengébb 8/10-es szinten.