Értékelés: Halálos iramban: Ötödik sebesség (Fast Five)

Halálos iramban Ötödik sebességMióta Brian és Mia Toretto (Jordana Brewster) elengedték Domot, számos határt átléptek, hogy leléceljenek a hatóságok elől. Összejön egy elit versenyzőkből álló csapat, akik bár ki nem állhatják egymást, tudják, hogy csak együtt van esélyük szembe szállni a korrupt üzletemberrel, aki a halálukat akarja. De nem ő az egyetlen, aki vadászik rájuk. Egy kemény szövetségi ügynök, Luke Hobbs (Dwayne Johnson) soha nem véti el célpontját. Miután megbízzák, hogy kutassa fel Domot és Briant, embereivel a nyomukba ered, és minden eszközt bevetnek, hogy megtalálják őket. Mikor azonban emberei szétszóródnak Brazíliában, rá kell jönnie, hogy nem választhatja el egymástól a jó és a rosszfiút. Hobbsnak ösztöneire kell hagyatkoznia, hogy megtalálja őket, mielőtt valaki megelőzné.

A harmadik résztől kezdve Justin Lin átvette a Halálos iram fölött a stafétabotot és minden egyes felvonást egyre ütősebbé csiszolt. Nem hittem, hogy ennyire odapirítanak, de megtörtént. Csak és kizárólag isteníteni tudom az ötödik etapot, melynek játékideje a két órát is meghaladta, de az igazi művészet az, hogy végig dübörgött a nyolc henger, gyújtáskimaradás nélkül! Így kell egy tökös akciófilmet csinálni, amiből egyedül a csajrengeteg hiányzott kissé, amúgy került bele minden: akció, poénok-vicces beszólások, komolyság és fizikai képtelenségek. Ez utóbbi megbocsájtható, hiszen Hollywoodban vagyunk, ahol mindent szabad, és ezúttal még eme törvények áthágásáért is piros pont jár.

Néhány alkalommal, amikor Brazíliában a bódévárosban zúzták a cityt, olyan érzés fogott el, mintha a Bad Boys 3-at nézném, csak a színészek nem smakkoltak. Bizony kőkeményen meglátszik, hogy bőven öltek bele suskát, mert olyan ötletekkel álltak elő, amihez még nem volt szerencsénk ebben a franchise-ban. Azok, akik a valósághűségre hajtanak, nagy ívben kerüljék el a filmet, mert az itt látottakat egyáltalán nem szabad komolyan venni. Tipikus nyári popcornmozi sok adrenalinnal telepumpálva, ami végig kitart egy nitrópalackkal ellentétben. Egyszerűen nem jut eszembe olyan rész, amit kifogásolni tudnék, persze csak abban az esetben, ha az előbb említett felfogással gondolkodok. Másrészt meg ugye autómániás lennék, szóval akármennyire is próbálok elvonatkoztatni, nem biztos, hogy akarok. Nekem ez így beadta nagyon, és eddig az idei év egyik legjobbjának tartom.

Még egy kicsit visszatérve a zúzós jelenetekre, azért látszik, hogy bevetettek mindent, és nem két kocsit törnek rommá, hanem ennek a sokszorosát. Ráadásul töménytelenül szép, ahogy legyalázzák a fél várost, még ha ennek eredményeképpen képtelen dolgokkal is kell szembesülnünk. Néhány autót kimondottan a film kedvéért fabrikáltak, és igen vagányra sikeredett a Luke verdája, a vontató Charger, és úgy az összes, amivel repesztenek.

Haverjaim szerint nem, szerint meg igenis, kisebb csavarokkal telinek mondanám a forgatókönyvet, mert folyamatosan tartogatott meglepetéseket, és néha abszolút úgy tűnt, mintha végállomáshoz érkeztünk volna, közben meg mindig akadt egy kiskapu, amin elspurizhattak főhőseink. Még azt hozzáteszem, hogy itt most a főbb eseményekre gondoltam, nem az apróbb utalásokra, mert azok a napnál is világosabbak. Továbbá szerintem szintet is léptek, bár jócskán elrugaszkodik az alapoktól, vagyis az első résztől, de most annak se lett volna sok értelme, ha más sztorival hasonló köntösben kapjuk ugyanazt. Úgy fogalmaznék, hogy akinek bejött a Halálos iram, az most is jól fog szórakozni, és jó szájízzel fog távozni a vászon elől.

Hatalmas ötlet, hogy újra összeráncigálták a régi arcokat, és itt most nem Vin Dieselre gondolok, mert rá mindig is szükség volt, hogy olajozottan működjön egy Halálos iram film. A második részben kimondottan ki nem állhattam Tyrese Gibsont, akit most kimondottan hatalmas tagnak tartok. Paul Walker ugyanúgy elengedhetetlen tagja a szériának, mert hát mihez kezdene Diesel, ha nem lenne kit legyaláznia? Kicsit fölöslegesnek tartom, hogy felsoroljam itt egyesével az összes visszatérőt, mert mindenki odatette magát, poénkodott, akciózott, szórakoztatott, és mi kell ettől több? Akit viszont muszáj megemlítenem, az Dwayne Johnson, aki nem semmi tempót diktált Dieseléknek. Ráadásul méltó ellenfél, aki megfuttatta az egész bandát, de a legjobban az tetszett, amikor Diesellel összeugrottak, akkor aztán lehetett kapaszkodni a karfába. Johnsonról még annyit, hogy ugyan a Rohanásban nem tudott nagy dolgokat produkálni, itt viszont kőkeményen visszatért a kemény csókák közé, aki valóban nem hátrál meg semmitől. Úgyis mondhatnám, hogy 15 kiló plusz izom a szerep kedvéért, ami ennek duplájával növeli az előbb említett filmbeli teljesítményét. A brazíliai drogkirályt alakító Joaquim de Almeida is igencsak azonosult a karakterrel, bár túl sok vizet nem zavart, inkább csak úgy ellébecolt a pénztengerében és ugráltatta embereit, vagyis fél Riót.

Szórakoztató akciófilm, amire érdemes begördülni, viszont én nem fogok szarozni, tolok rá egy 10/10-et, mert ki ha én nem faszagyerek Justin Lin szépen megdübörögtette a nyolc hengert.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

7 hozzászólás

  1. Az biztos, hogy Justin Lin fejlődik, mert a Tokiói Hajsza nekem anno kifejezetten nem tetszett, viszont azóta készült két rész (beleértve ezt is természetesen) már sokkal jobb lett. Ennek ellenére szerintem nagy bátorság volt rábízni a következő Terminátor filmet.

    Ez a film viszont jó lett. Ha nem is 10/10 nálam, de egy 7-es, 8-as körül simán van.

  2. Nemtom, mondjuk McG-re se volt szerencsés rábízni a legutóbbi T-filmet, úgyhogy ettől nem hiszem, hogy rosszabb film születik, bár sok múlik a forgatókönyvírókon is.

  3. Ez igaz, de azért egy Terminátor-nál ne az legyen már a cél, hogy ne legyen rosszabb, mint az előző. :)

    Mondjuk Justin Lin-re bízni a Terminátort még mindig egy fokkal jobb húzás volt, mint John Chu-ra bízni az új G.I. Joe filmet…
    De remélem, hogy én tévedek, és két nagyon jó filmet fogunk látni.

  4. Bocs a dupla kommentért:
    Most olyan értelemben értem, hogy ne legyen rosszabb, mint az előző Terminátor film, azt nagyon-nagyon sokan nem szerették. Szóval annál sokkal, de sokkal jobbat kéne produkálni.

  5. Értelek én, és tényleg ne ez legyen a cél, de hát ha egyszer itt tartunk, hogy minden tömeggyártásba megy, és kevés az, ami igazán jól sikerül.

    Engem mondjuk az első GI Joe film sem hatott meg… szóval nem várok sokat a folytatástól. Egy 7-es szintű popcornmozinak elment, de semmi több, nem nagyon tervezem, h újranézem.

    Észrevetted, hogy offtopicot csináltunk? Még jó, h nincs góré :D

  6. Azért nem teljesen offtopic, én a hsz-embe direkt beleírtam Justin Lin nevét, hogy ne legyen teljeesen OFF. :D

    Na, de akkor hogy tényleg ne csak OFF legyen:

    Ugye a Fast Five stáblista alatti jelenettel igencsak arra utaltak, hogy lesz 6. rész is. Hát, megmondom őszintén, nem tudom, hogy jó ötlet-e…

  7. Egyértelműen arra utaltak h lesz, és ha Lin meg Diesel marad, én már boldog leszek, már csak egy faszányos forgatókönyv kell nekik és piríthatnak. Sztem 2013-ra elkészül, ha csak nem szakítanak a hagyományoktól.