Értékelés: Halálos iramban 7 (Furious 7)

A megállíthatatlan, turbó fokozatba kapcsolt akciósorozat tovább száguld a hetedik résszel, melyben visszatér a vászonra Vin Diesel, Paul Walker és Dwayne Johnson, valamint újra csatlakozik hozzájuk Michelle Rodriguez, Jordana Brewster, Tyrese Gibson, Chris "Ludacris" Bridges, Elsa Pataky és Lucas Black. Új arcok is társulnak a szereplőgárdához, például Djimon Hounsou, Tony Jaa, Ronda Rousey és Kurt Russell, valamint Jason Statham, aki az előző rész végén már letette névjegyét.

Az Oscar mezőnyt bepótolva kissé elegem lett a filmekből, ami nagy szó nálam, szóval amolyan túltöltődöttség alakult ki bennem. Most viszont a Halálos iramban 7-tel valami ismét megmozdult bennem a hét elején, és már napok óta izgultam a premier előtti vetítés miatt. Kezdődik hát az idény, az iramot pedig Torettóék diktálják. A Halálos iramban 7 egy mérföldkő, hiszen Paul Walker utolsó hajrája, és James Wan rendező is újonc a franchise történetében. A kérdés már csak az, hogy mi kell ahhoz, hogy ne lerágott csontot vessenek a nézők elé? Chris Morgan minimum, aki ezúttal is a forgatókönyvet szállította.

Halálos iramban 7_01

Ami pedig a rendezést illeti, kicsit jobban elidőznék, hiszen a majd két és félórás játékidő adhatna okot némi aggodalomra, de én mindig is csak a több autós jelenetet láttam ebben a témában. Ezúttal sem csalódtam, és nem viccelek, egy, azaz egyetlen percet sem unatkoztam, és mindig lekötöttek a látottakkal. Nyilván ehhez a részhez kell egyfajta nyitottság, hiszen itt már nagyon nem babra megy a játék, és mindent meglépnek, amit csak eltudtok képzelni. Sőt, még olyat is, amit nem. Eddig remekül elmentem a rendezés mellett, de kitérnék végre Wan munkájára.

A maláj származású horrorok mágusa az akciófilmek terén sem okoz csalódást, ugyanis sok minden mondható a hetedik részre, de hogy unalmas lenne, arról szó sincs. Sőt, mi több, Wan zsenialitása abban rejlik, hogy a Halálos iramban 7 egy piszkosul összeszedett, és brutálisan jól összerakott autós akció-sci-fi. Eddig nem volt ilyen kategória, most lett hát. De mégis ki csodálkozik még a képtelen jeleneteken, ha az látványos, és mégsem annyira bugyuta, mint az elsőre tűnik. Merthogy a legtöbb autós jelenetet tényleg megjátszották, és ez a nagy szó, hogy nem csak digitálisan zúznak, hanem vas a vassal, betonnal, fával, vagy mikor mivel találkozik.

Halálos iramban 7_02

Az autós, repülős, miegymásos jelenetek iszonyatosan jók, és az adrenalin szint is kemény fordulatszámot üt meg, mert hiába sejtettem nézőként, hogy mi vár rám, mégis rommá izgultam magam, és szorítottam a jófiúknak. Tényleg brutális jelenetekkel tesztelik a nézők tűrőképességét, ilyen például a repülőből kiugrós rész is, ami annyira nem is valótlansággal teli horror, de azért biztosan bicskanyitogató lesz egyesek számára. Ami engem illet, imádtam minden percét, még a képtelenségei ellenére is. Csak ott zúzott a régi csapat, a sok összekovácsolódott ember, akik immáron családnak nevezik magukat.

És akkor jöjjön még egy bekezdés, hiszen a szereplők Abu Dhabit is megkörnyékezik, ahol a világ egyik legmenőbb partijára csöppennek be, hiszen küldetésük oda vezényli. Nem mennék részletekbe, de állat egy kaland ez is, és a repülős rész után már egyáltalán nem is volt sok, ám annál izgalmasabbnak mondanám. Bírtam ezt a közeget, és a helyi arcokat is megfelelően ábrázolták. A legjobb helyszín mégis Los Angeles volt, a legtöbbjük otthona, a hely, amit ismernek, mint a tenyerüket. Itt bizony kapunk mindent, mi szem-szájnak ingere: vadászhelikoptert, drónt, high-tech mindent látó rendszert, gépágyút és még sorolhatnám. Csupa izgulós jelenetek nagyobbnál nagyobb kaszkadőrmutatványokkal.

Halálos iramban 7_03

Elképesztően jó volt újra egy vásznon látni az összes régi arcot, ami abszolút elém idézte a múltjukat. De kezdem a sort az újonccal, Jason Stathammel, aki egy igazi angol rohadék, ahogyan ez a filmben is elhangzik. Ezzel szerintem még, ha röviden is, de mindent elmondtam a karakteréről, ám annyit még megjegyeznék, hogy szeretem, amikor valaki nem csak mondvacsinált rosszfiú, hanem az az igazi kihívásokkal teli, velejéig romlott szemétláda. Nos, Statham egy ilyen arcot alakít, bár a mostani munkásságának köszönhetően néha éreztem egy kis B-filmes hatást, de ennyi belefért, és ez csak fokozódott a már nagyon öreg, nagyon ráncos Kurt Russell felbukkanásakor.

Még egy rosszfiú akad Statham mellé, hiszen ketten nagyobb kalandot képesek generálni, mint pöpec Rob egymaga. Nem másról van szó, mint a Star-Lordot nem ismerő Djimon Hounsouról, akit szintén nem kell félteni, ha arról van szó, hogy megtiporja az ellenfelét. Jó arc ő is, és tökös, de nyilván Statham szintjére nem ér fel. Rengeteg az ismerős arc, a mára hatalmassá lett sztár, és bizonyára ez is ad egyfajta plusz faktort a filmnek. Vin Diesel továbbra is nélkülözhetetlen tagja a csapatnak, akiről ezekkel a szavakkal mindent el is mondtam.

Halálos iramban 7_04

A fájó pont Paul Walker, aki az első jelenetekben amolyan szellemként látszódott számomra. Végig tudjuk, mi lett a sorsa, azonban arról halvány lila gőzünk sincs, hogy a készítőknek mi a tervük vele a cselekményben. Imádnivaló karakter, igazi szép és jófiú is egyben, akinek csupán a szeme nem áll jól. Hiányozni fog, na! Viszont egy dolgot mindenképpen becsülök a stúdióban és a filmesekben is, hogy méltó módon búcsúztatták el. Szolidan, nem volt nyál, egyszerűen elengedték, és elröppent, mint egy fehér galamb. Ettől már csak a szóban forgó jelenet szimbolikus értelmezése zseniálisabb.

Jordana Brewster karakterét teljesen anyássá tették, ami a jövőre nézve nem tűnik rossznak, Michelle Rodriguez pedig ismét kezdte bontogatni a szárnyait, ami megint csak remek húzás, ha a következő részeket vesszük figyelembe. Az örökké röhögcsélő Tyrese Gibson is beépült már rendesen ebbe a családba, és ő is ékes tagja a csapatnak, mint ahogyan Ludacris is kell ide - az már csak slusszpoén, hogy mindig képesek elbaromkodni egymással. Dwayne Johnsonnal kapcsolatosan megleptek, de nem kívánok spoilerekbe menni, viszont ő tényleg egy kicseszett szikla, aki nem ismer félelmet, ha hívja őt a haza - vagy a barátai.

Halálos iramban 7_05

Elsa Pataky felbukkanása is feelgood, de az egyik legnagyobb meglepetést Nathalie Emmanuel okozta számomra, aki úgymond a játékidő előrehaladtával megvett magának. Tele volt a karaktere meglepetésekkel, és a rejtett bájait is sikerült kellőképpen kihangsúlyozni, amikor pedig a Gibson-Ludacris páros hajt rá, eszméletlen nagy dumákat lőnek el. Ha már a bájokról beszéltem, természetesen a félmeztelen csajok sem hiányozhattak, hiszen ők a közeg velejárói. Egyébként mutatós díszletek voltak, de mondjuk sokkal több lehetőség volt a fő-főszereplőkben, mint egy-két ilyen csinibabában. Rhonda Rouseyt említeném még, aki a szó legszorosabb értelmében félelmetes nősténypéldány.

A filmzenéjét már egy ideje hallgatom az autómban, tele van emlékezetes és hangzatos számokkal, amelyek ideális alapként szolgálnak egy ilyen autós filmhez. Az operatőri munkát tudnám még kiemelni, ami lényeges sok szempontból, hiszen ezen múlik, hogy a néző mennyire aktívan tudja átélni az adott jelenetet. A szereplők fergeteges dumákat engednek el, sokszor borultam, tehát a humor sem maradt otthon, és már biztos vagyok benne, hogy újranézős lesz hamarosan, hiszen a negyedik és ötödik részt is kétszer láttam moziban. 10/10. Végezetül, ha már az operatőri munkát említettem, akkor felhoznám még azt is, mennyire gyönyörűek a képei - mind megjelenés, mind pedig kompozíció szempontjából.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

9 hozzászólás

  1. Eszembe jutott már sok minden rólad. Hogy milyen jól és kitartóan nyomod az oldalt. Még büszkeség is, amikor GK-n felhozódtál és elújságolhattam, hogy még privát emaileket is váltottunk, stb.
    Irigy még nem voltam rád viszont soha…. a mai napig…mocsok
    ;)

    • Ezekkel a szavakkal megleptél, manapság kevés az őszinte ember. Köszi. ;)
      Miért is lennék mocsok? Mit rövidít a GK? :)

  2. Mocsok azért vagy, mert már láttad én meg nem. Puszta irigység :D (persze csak viccesen, ha minden jól megy haverokkal meglessük hétvégén). GK meg, ahova a heti összesítőt kezdtem el anno blogolni. Lehet nem is emlékszel már rá.

    Az őszinteségről meg annyit, hogy “inkább megteszem és megbánom, minthogy megbánjam, hogy nem tettem meg”.
    Az emberek nem ismerik el a másikat. Ha valaki elér valamit, nem büszkék rá hanem irigyek. Én megyek szemben az árral. Nem az oldalad akarom, hanem hogy a tagja legyek. Na de elég is a seggnyalásból :) Mert ugye másnak csak ez. Szerintem, elismerés.

    • Értem, és nem értettem félre. Beszélünk már elég ideje ahhoz, hogy vegyem a lapot. ;) Akkor fokozom: vasárnap újranézem. :D
      GK yep, megvan, csak a neve nem volt meg, maga a kezdeményezés megvan. ;) Nem is tudtam, hogy ilyen témák is felszoktak röppenni.

      Ebben nagy igazság hangzik el. Mindenki azt gondol, amit akar. Attól, hogy nem ismeri be, még lehet úgy, ahogy te mondod. És ja, az irigységgel kapcsolatban is igazad van, de én erre annyit tudok mondani, hogy megdolgoztam én ezért…

  3. Ünnep, Hó, Szél, Eső mindegy mi, az oldalra kerülnek kifelé a hírek. Ráadásul élvezet olvasni. A kritikák kellően szubjektívek, mégsem lehet azt mondani, hogy elfogultak. Nem egyszer láttam már, általad nagyon várt címet, a végén 5-6 ponttal. Először irigyeltem a kitartásod, most már ez átment inkább tiszteletbe. Még olyan ember hobbiját is kellene tisztelni, ami egyáltalán nem érdekel minket, hisz nem az érdeklődési rátát kellene ilyenkor figyelembe venni, hanem azt a rengeteg időt, energiát és pénzt amit az illető rászán. Hiányzik ez az emberekből. Viszont vannak olyanok, akik értékelik ezt. Neked is van 3-4 visszatérő látogatód.
    Lehet nem 100 komment van naponta, de az a pár ami van, legalább értelmes és civilizált.
    És, bocs, hogy szétoffoltam a hírt.

    • Igen, próbálok mindig itt lenni, bár mostanság átszerveztem kicsit az oldalt a fejemben, de így is megmaradt az az olvasótábor, tehát amiket kiszórtam idő hiányában, azok az olvasók nagyon kis részét érdekelték csak. Ez jó hír.

      Igen, nincs száz komment naponta, mert mindenki humannál kommentel, ami nem is baj, mert ahogyan írod is, szinte nem is kell törölnöm. Jó, ha egy évben 2-3 kommentet törlök… Nem baj, ez most így sikerült. Bocs mindenkitől.

      • zsocso

        A humannál kommentelők nagy része viszont negativ. Előre lehúznak minden filmet néhány forgatási kép vagy trailer után. Én oda szinte nem is irok. Minek? Nincs értelme. Érdemben úgy sem lehet ott beszélni a filmekről. Sokszor az az érzésem, hogy ott csak 15 éves emo-sok kommentelnek.

  4. Nos, tegnap megnéztük a filmet. Nem egyszer volt, hogy leszóltam a hozzá szólókat, a realitás keresése miatt és elküldtem őket Total Car-t nézni, de itt már voltak olyan jelenetek, amikre én is csóváltam kicsit a fejem. Összességében, még így is nagyon jó film lett, de ha a 6. rész 10/10, akkor ez csak 9. Nekem, annak a mércéjét nem ütötte meg. Az elején Statham kórházas jelenete pedig, inkább tűnt Ecpendables 4.-nek, mint F&F-nek. Kicsit el is vette a lelkesedésem. Utána azonban, végig elrabolt a film magával.

    A Paul Walkeres elbúcsúztatásra visszagondolva, és a tengerpartos jelenet visszaemlékezésének, pedig akaratlanul is oda kellett mennem a két gyerekemhez és megsimogatni, megpuszilgatni a buksijukat. Azt hittem, valamilyen szenzációhajhászás volt csak a vége, míg olvastam róla (spoilermentesen) de gyönyörűen kezelték az egészet. Tényleg, barátot búcsúztattak el. Ember legyen a talpán, akinek nem nőtt gombóc a torkába.

    • Én azt nem értem utólag, hogy a hatodik részre miért adtam 10-et… Inkább kilenc volt az csak, és az öt meg ez a rész éri a tízet. Vannak ilyenek néha. :) Statham kicsit b-filmesítette a hangulatot, de szerencsére ez hamar tovaszállt.

      Hát igen, Walker búcsúztatása remek lett, ha szabad ilyet mondani. Egy dolgot sajnálok, hogy a soundtrackre nem került rá ez a szám… ami mellékesen gyönyörű!