Értékelés: Blitz

BlitzTom Brant (Jason Statham), a kőkemény londoni detektív nem bánik kesztyűs kézzel a bűnözőkkel. Brutális módszereivel nem csupán a sajtót, de a kollégáit is maga ellen fordítja. Ám amikor feltűnik egy könyörtelen gyilkos, aki egymás után vadássza le a város rendőreit, Brantnél megfelelőbb ember aligha akadhat arra, hogy kézre kerítse. Könyörtelen hajsza veszi kezdetét London utcáin ebben a vérgőzös akció-thrillerben, melyben Statham mellett olyan sztárok tűnnek fel, mint Paddy Considine, David Morrisey, Aidan Gillen és Luke Evans.

Ó, jaj! Körülbelül hasonló gondolatok ténferegtek a fejemben, miután végre eltelt az a nyavalyás 90 perc környéki játékidő. Komolyan mondom, ha nem láttatok fölösleges filmet mostanában, a Blitz-et próbáljátok be. Nálam több helyen kiverte a biztosítékot, szóval sok jót nem fogok tudni róla vésni. Mondanám, hogy végre egy komoly film, amiben Jason Statham a főszereplő, és nem megy rá ész nélkül a rosszfiú nyakára, de ez is csak akkor lenne igaz, ha leszámítanánk az első és utolsó jelenetet. Azért azt még nem árt tudni, hogy ha eddig nem hangoztattam volna elégszer, hogy nekem az angol filmek nagytöbbsége nem igazán fekszik, így ezzel a részével nálam megölték a hangulatot, de születhetett volna elfogadhatóbb végeredmény.

Ha mindez nem lenne elég, engem ezzel a nyomasztó hangulatú agyonnyújtott, nagyon angol, nagyon nyomozós főszállal nagyjából kikergettek a világból. Annyira unatkoztam, hogy kb. hárompercenként nézegettem az órámat.

Jason Stathamen kívül mindenki kisebb kaliberű, ismeretlen jellegű színész, amivel nem is lenne baj, hiszen van, hogy ebben rejlik egy-egy film zsenialitása. Például Statham karakterének társát alakító Paddy Considine kimondottan kellemes meglepetés, ugyanakkor Statham ezúttal csalódás. Valahogy nehéz elképzelni róla, hogy most a rendőrök oldaláról írtja a rosszfiúkat, úgy hogy folyamatosan pórázon próbálják tartani. Aidan Gillen alakítja a rosszfiút, egy idegbeteg, zakkant angol bohócot, aki próbálkozott, illetve próbált flepnis lenni, és tökre olyan érzés fogott el, mintha Jokert (TDK) akarta volna utánozni, csak épp nem volt tudás a játéka mögött. Olyan üres, komolytalan, és már-már röhejes volt néha, hogy nem tudtam, most sírjak vagy nevessek.

Számomra ez a nézhetetlen kategória, mégis kitartottam a végéig, hátha lesz valami, de a tötymörgős stíluson nem igazán változtattak, és lehet, hogy egyedül leszek ezzel, de nálam a 3/10-es, "soha többet elém ne kerüljön kategória" lett végül. Angolfilm kedvelők talán előnyben. Bár még azt hozzácsapom itt a végéhez, hogy akár működhetett is volna, csak nem ilyen forgatókönyvvel és rendezéssel.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

1 hozzászólás