Értékelés: Az elnök végveszélyben (White House Down)

Az elnök végveszélybenKét ember bujkál a Fehér Házban. Árnyékként osonnak végig a folyosókon, liftaknában húzzák meg magukat, a medence körül lapulnak. Az elnök az (Jamie Foxx), akit egy magányos zsaru (Channing Tatum) véd. A világ legjobban védett középületét elfoglalta egy terroristacsapat, ám jól kidolgozott tervük befejezéséhez az elnökre is szükségük van. Az épület fegyveresekkel van tele - egy paramilitáris egység mindenre elszánt tagjaival. Az elnöki testőrségbe vágyú zsaru azonban mindenre kész, hogy végrehajtsa azt a feladatot, amire felesküdött: meg akarja védeni az elnök életét és meg akarja menteni foglyul ejtett lányát.

Ha azzal a céllal ülünk le Roland Emmerich akciófilmje elé, hogy szórakozzunk, akkor nem lesz gond. Viszont, ha komolyan vesszük, akkor már közel sem ennyire vidám a helyzet. Tény, hogy az első húsz perc alatt kockára untam magam, ami annak köszönhető, hogy annyira tipikus, szájbarágós képsorok követik egymást, hogy az eszemet majd eldobtam. Ilyen téren buta a forgatókönyv, és a nézőről is ezt feltételezik, viszont amikor beindulnak az események, és az akció kerül középpontba, onnantól kezdve rutinmenet Emmeirch-módra.

A rendező mindig is értett ahhoz, hogyan álljon elő ütős akcióval, bár egy-egy alkalommal előfordulnak hülyeségek, ami hiteltelen az adott szituációban, de nem, egyáltalán nem éreztem azt, hogy fölösleges volt az idei év második Fehér Házas akciófilmjét elkészíteni. Emmerichnek mindene a rombolás, és a legjobb jóindulattal írom, hogy egy igazi állat. Semmi nem marad épp, ami az amerikai kormányhoz fűződik. Célkeresztbe kerül az Air Force One, a delta force-osok kopterei, a Fehér Ház alapjait is több alkalommal megrengeti, és még sorolhatnám. Nem mondom, hogy nem élveztem, mert akkor hazudnék. Mint feljebb írtam, szórakoztató, de nem szabad komolyan venni.

Az Amerikára törő zsoldosok tagjai egytől egyig profin néznek ki, ezzel nincs is bajom, viszont a munkásságukat és a múltjukat erősen kétségbe vonom némelyiküknek. Olykor keményen odavernek, máskor pedig olyan amatőr hibákat vétenek, hogy rossz nézni, hogy valami mindig balul sül el. Olyan ez, mintha túl nagy falat kenyérbe haraptak volna, de azért még rágódnak rajta, hátha sikerül teljesíteni a küldetést. Ezek ellenére sem tudok rá haragudni, mert mint akciófilm, ebben a formában működőképes, ráadásul a gyengébbek így esélyt kapnak a túlélésre.

Channing Tatumot rég nem láttam normálisan akciózni, de itt most mindent törleszt. Féltem, hogy picit sok lesz a karaktere, de erről szó sincs. Kapott egy kattant családot, és végül is senki nem volt körülötte normális. Picit fájt az amcsik részéről az az oktondiság, amikor a híradóban azt ecsetelgetik, hogy egy xy nevű kislány közzétett egy videót a neten, aki még a Fehér Házban tartózkodik. Mégis mi a büdös francot képzeltek ezek? Meg akarják öletni azt a szegény gyereket? Idióta amcsik. Az ilyen dolgok viszont erősen belerondítanak az egyébként egyáltalán nem rossz összképbe.

Jamie Foxx sem vette magát elég komolyan, és a filmben úgy váltogatják az elnököket, mint egy kétéves a pelenkáját. Nem tudom, erre mi a pontos protokolljuk, de ez így egyelőre büdös nekem, viszont legalább az összeesküvés elméletük ütött, jól volt kitalálva. Nyilván, az elején jómagam is ráböktem az egyik karakterre, hogy hiába kormánytag, ő rosszfiú lesz, de a végével megleptek. A részleteket mellőzném, hátha sikerül másokat is meglepni. Visszatérve Foxxra, jó párost alkottak Tatummal, és a cipőjét is csippantottam. Hogy most mennyire viselkedett elnökként, az már más kérdés egy ilyen szituációban, de hazafinak mindenképpen hazai maradt.

Jason Clarke mostanság szeret a rossz oldalon állni, és jól is végezte a munkáját - már ami a színészi alakítását illeti. Richard Jenkins és James Woods is remek vén rókák ide, de előbbit kimondottan imádom, mindig a legjobb formáját hozza, és ez most sem történt másként. Jimmi Simpson egy kattant hacker szerepében teljesedhetett ki, és neki is köszönhetünk néhány feelgood pillanatot. Lance Reddick (Fringe) is nagy kedvenc, viszont a szinkronja borzalmasan viccessé és hiteltelenné tette a karakterét. Maggie Gyllenhaal és Joey King női fronton erősít, akikkel szintén nem nyúltak mellé, és főleg utóbbi rendesen el is ereszti magát színészileg.

Az akciójelenetek tényleg profik, és emiatt senki nem mondhatja rá, hogy ez egy rossz akciófilm lenne, csupán arról van szó, hogy a jó szórakozás érdekében szemet kell hunyni néhány amcsi felfogású dolog fölött. Ha már akció, akkor például mennyire nagyszerű már az a jelenet, amikor a deltások megközelítik a három kopterrel a célpontot, és a limós, kertben szambázós jelenet is szórakoztató. Részemről a 7/10 simán elfér rá, és a végére még meg is hatódtam minden elkövetett butaság ellenére.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

6 hozzászólás

  1. Anonymous

    Rég láttam ennyire gyenge CGI-t. Az akciójelenetek jók lenének, HA nem próbálná Emmerich beleerőszakolni a bugyuta poénjait. A kislány idegesítő, bent van a Fehér Házban és ő felveszi az egyébként vér buta rossz fiúkat és még fel is tölti azon nyomban az internetre. “A limós, kertben szambázós jelenet is szórakoztató” – Szerintem meg csak szórakoztató lenne, ha nem lenne iszonyatosan ostoba az a jelenet is, ott áll több száz katona meg több ezer fegyver és csak nézik ahogy az elnök kergetőzik a limuzinban, olyan volt így mint egy Looney Tunes rész. A zászlólengetést meg a többit már nem részletezném, hiszen elképesztően szánalmas, a film legnagyobb baja tehát mind rendezői hibára vezethető vissza, de mit is várjon az ember, ha az rendezte a filmet, aki a 2012-t vagy a Holnaputánt.
    Nálam ez 5/10-et ér, de csak ha nem veszem figyelembe, hogy ez a film 150 millió dollárból készült, mert azzal a mércével ez 3 pontnál nem érne többet.
    Pedig a trailer még bíztató volt, majdnem rávettek, hogy moziban nézzem.

  2. És ehhez hasonló ostoba hozzászólásokat lehet olvasni, igaz a mondatok itt ott felcserélődnek de lényegében ugyanazt másolgatja és adja tovább a sok önjelölt filmkritikus. De mit is várhatunk mióta mindenhova bekötik az internetet.
    Szerintem is akciófilmnek tökéletes és még a nevem is fel merem vállalni. END

  3. Anonymous

    Szerintem is jó film, nekem bejött. Az sem jó, ha annyira “véresen” komoly egy film. Ez egy laza akciófilm, de ez így jó, ahogy van. Ennyi.

  4. Anonymous

    Ennél még egy szelet vajas kenyér is izgalmasabb. Ezt a patriotizmust felejtsék már el az amcsik, régen OK-s volt, de mára már irtó gáz, ciki.

  5. Anonymous

    GoDach te aztán felmerted vállani a neved, annyit ér, mint XY.
    Ez a film nagyon rossz, nem olvasok kritikákat (kivéve itt), de lehet hogy mások is észrevették ezeket az ostobaságokat.
    Akit nem zavar, az valószínűleg ugyanilyen buta lehet, mint a film, még ebben a kritikában is elhangzik, hogy sok benne a butaság.

  6. Nálam az akciófilm és a dokumentum film között van egy nagyon nagy határvonal.
    Dokumentum filmet, akkor nézek ha valaminek a fizikai, történelmi, vagy lehetőségi tényezőjének a valós alapja érdekel.
    Akciófilmet pedig akkor, ha lövöldözés, robbanás, verekedésre vágyom úgy hogy nem számolgatom a halálos iramban filmnél hogy xy sebességgel xy hosszú kifutópályán kellene végigmenniük. Téma end.