Értékelés: Arthur király - A kard legendája (King Arthur: Legend of the Sword)

London mindig is London volt. A kora középkor Londoniumában is olyan fazonok, gengszterek, balekok, maffiózók és áldozatok rótták szűk és zsúfolt utcáit, mint manapság. A fiatal Arthur sem más: ő és bandája a sötét mellékutcákban dolgozik, és nem ijed meg a saját árnyékától. Az ifjú és ambiciózus bandavezér nem is sejti, hogy királyi vér folyik az ereiben, de amikor egy sziklába döfött kardra talál, megpróbálja magával vinni. És sikerül neki. Az Excalibur ereje alaposabban megváltoztatja az életét, mint eddig az összes környékbeli rendőrfelügyelő. Tagja lesz egy földalatti ellenálló csoportnak, és egy titokzatos bombázó, Guinevere irányítása mellett fokozatosan megérti, milyen varázslat rejtőzik új fegyverében. A kard nélkül semmi esélye, hogy egyesítse népét, és legyőzze a trónbitorló zsarnokot, Vortigernt.

Guy Ritchie nem változik - szerencsénkre! Ahogy belefutottam egy-egy villámvéleménybe, elég vegyesek az érzések az új Arthur király filmről, ami egy ízig-vérig Guy Ritchie-mozi. Nos, tisztázzuk a helyzetet: akiknek nem tetszett a Sherlock Holmes és annak folytatása, vagy mondjuk Az U.N.C.L.E. embere, nagyjából fölöslegesen mennek moziba - vagy legalábbis kevés esély van rá, hogy A kard legendáját nem fogják köpködni. Ezek az angol úriemberek bizony a középkori coolságra utaznak, és közben szándékukban áll szórakoztatni a népet. Méghozzá szinte hibátlanul teszik mindezt.

Bevallom, a csatával teli nyitójelenetet elnézve kissé megrémültem, ugyanakkor azt követően olyannyira lekötöttek a látottak egészen végig, hogy magam sem gondoltam volna. Látom előre, hogy sokaknak az agyukra fog menni Ritchie a kamerarángatásaival, és a deduktív módon bemutatott jelenetek sem állnak majd össze kerek egésszé mindenki fejében. Viszont, én pont ezeket a részeket élveztem igazán, hogy végre nem egy sima kétdimenziós vacakkal akarnak magasra törni, hanem valami frissel, amivel még nincs tele a padlás.

A kameramunka kifejezetten zseniális több jelenetben. Az a rész, amikor futnak és az adott szereplő arcát láthatjuk oldalról, kifogástalanul működik. Még akkor is, ha direkt módon mennek végig több menekülő egyén arcán. Most úgy őszintén felteszem a kérdést, hogy volt, aki mást várt az előzetes alapján? Mert akkor a hibát nem a filmben kell keresni. Több grandiózus csatajelenetet olyan szépen elmesélve tárnak a szemünk elé, hogy számomra jó érzések közepette suhantak el ezek a percek.

És akkor még ki sem tértem arra, hogy az elmúlt években mennyi fölösleges fantasy próbálkozásra voltunk kárhoztatva, és egyik sem funkcionált úgy, hogy elégedett mosollyal távozzunk a moziból. Tavaly Az utolsó boszorkányvadászon unatkozhattunk egy sort, előtte a jó esélyekkel startoló A hetedik fiú sem vitte semmire, ezzel szemben Ritchie jött Arthur királyával, és egy olyan filmet álmodott vászonra, amelyet konkrétan az elmúlt évek legjobb fantasyjének is nevezhetünk. Látom a köveket, de jöjjenek csak. Nyilván a Hobbit trilógiát leszámítva. Lehet, hogy túl kevés előzetest láttam, de iszonyú sok fantázia szülte lényt szőttek bele ebbe a történetbe.

Annyira sokat, hogy folyamatosan okoztak számomra meglepetéseket, viszont a mágia sok esetben nyögvenyelősen szokott lenni tálalva, itt még csak erről sem beszélhetünk. Ha azt mondja nekem valaki, hogy Astrid Bergès-Frisbey viszi valamire, és hitelesen játssza el a mágus szerepét, valószínűleg megmosolyogtam volna ezt a mondatát. Azonban a helyzet az, hogy minden egyes vele töltött percet élveztem. Imádtam őt, mert egyszerűen nem cáfolt rá önmagára, és hihetőnek bizonyult a szerepében - mert ugye semmi sem rosszabb attól, ha valaki eleve karakteridegen.

Az előrevetített jelenetekkel is nagyon csíptem, és most nem kifejezetten a milyenségükre gondolok, hanem azok vágására. Ez is egy sarkalatos pont lesz sokak számára, de annyira jól összevágták az egész filmet, hogy abszolút elégedett vagyok a végeredménnyel, mert az szórakoztatóan hat és folyamatosan lekötötte a figyelmem. Csakhogy nem mindig elég, ha székbe süpped a néző, nem árt, ha tartalom is van mögötte. A játékos részeket és a beszólásokat nagyon csíptem, üdítően hatottak erre a sötét középkori mesére, amelyet olyannyira átformáltak az eredetihez képest, hogy helyenként rá sem ismerni.

Általában az ilyen nagyobb költségvetésű filmek a komolyság talaján buknak el, és dőlnek saját kardjukba. Itt pedig nem mindig elég egy jó szövegkönyv, kell hozzá az ideálisan megalkotott közeg is, aminek nem vagyunk híján. Erre tesznek rá egy hatalmas lapáttal a Daniel Pemberton által komponált zenék, amelyek nem csak lendületet adnak a cselekménynek, de a drámai szálakat is tökéletesen kísérik, és fajsúlyosabbá is teszik a lényegesebb történéseket. Az egyik kedvencem ez a dal, és őszintén szólva, az egyik nagy kardozós jelenet utáni kifújós rész is hatalmas találat.

Charlie Hunnam rajongói számára különösképpen felüdülés lesz az Arthur király, mert piszkosul illik ebbe a korba és ezekbe a ruhákba. Mint említettem a korábbiakban, a címszereplő kapta a legjobb beszólásokat, amelyeknek köszönhetően a nevetést sem kell nélkülöznünk. Örülök, hogy a történetet úgy modernizálták, hogy az még emészthető, és ez teljes mértékben illik Hunnamhez is. Minden egyes alkalommal, amikor Hunnam szerepel a vásznon, egyszerre van jelen a humor és a tekintély, ami leírva elég abszurdul hangzik, mégis így van. Az pedig már csak hab a tortán, hogy nem próbálják meg halhatatlanná tenni a címszereplőt. Néha el tud esni, képes emberként viselkedni és olyan helyzetekbe kerülni.

Az Excalibur külön bekezdést érdemel, mert ez is egy olyan tényező a filmben, amire nem számítottam, hogy ekkora jelentőséget tulajdonítanak neki. Ez a kard kis túlzással nagyjából él, és tényleg legendát szőnek köré, ami a zárójelenethez érve még ki is csúcsosodik. Visszakanyarodva a szereplőkhöz, Jude Law és Ritchie titokban valószínűleg összeházasodtak, hiszen Law nélkülözhetetlen arc lett a rendező filmjeiben. Színészileg pedig lubickolt a gonosz szerepében, és olyan lazán játszott vasmarkú, mágiával átitatott kamukirályt, hogy öröm volt nézni, és végre lehagyták mellőle a kicsinyes segítőt.

Djimon Hounsou megjelenésével sohasem volt baj, ezúttal is egy nagyon jó karaktert elevenít meg, aki semmiképpen sem hiányozhat ebből a csapatból. Eric Bana alapvetően nem kedvencem, és az első képek alapján elég furán állt neki a palást és a korona is, érdekes módon most mégsem éreztem ilyesmit. Jöhetnék még pár névvel, de fölösleges, mert összességében a szereplőkkel nagyon is telibe találtak. Legyen szó a vikingekről, a csapattagokról, a gonosz katonáiról, a falubeliekről, vagy bárkiről lényegében. Az viszont meglepett, hogy Annabelle Wallis idén nyáron duplázik, hiszen A múmia női főszereplőjét is ő alakítja. Illetve David Beckhamet fel sem ismertem a filmben, pedig mennyire vagány felbukkanás ez részéről.

A helyszínek, a katonák, a digitálisan megalkotott seregek és tájak, a torony, minden smakkol, és helyén van. Még az gigantikus méretű elefántokra sincs panaszom így utólag, de felhozhatnám még a sast vagy a kígyót is, mindannyian jó szolgálatot tettek, nem pedig kívülállóként vannak jelen. Azok a jelenetek tetszettek a legjobban, amikor a kard középpontba került, Hunnam pedig levágott vele minden ellenséget. Ez így leírva bután hangzik, ugyanakkor Ritchie mégis működőképessé és szórakoztatóvá varázsolta. Részemről ez így simán 9/10-es moziélmény, és abszolút nem hiányzott a szemüveg, ami csak fölöslegesen még sötétebbé tette volna ezt az eleve sötét időkben játszódó kalandfilmet. Egyetlen dolgot sajnálok, hogy a katarzist csak közelítettük, de ne legyek telhetetlen, ugye?!

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

8 hozzászólás

  1. A katarzis hiánya engem is zavar a mostani filmeknél. A legtöbb film lemegy úgy, hogy semmit sem érzel közben. Se mondanivaló. se motivációk, semmi. Megmutatnak egy történetet mindenféle katarzis vagy végkifejlet nélkül. Neked meg ráment 2 óra az életedből.

    • Itt ezt félreérted, mert úgy gondoltam, hogy csak pici kellett hozzá, az pedig nagyon jónak számít. :) De amúgy általánosságban osztom a véleményed.

      • Értettem én, de sajnos a legtöbb filmnél nem csak pici hiányzik a katarzishoz, hanem kurva sok :). Nekem nagyon hiányoznak az olyan befejezések, mint ami az Aliensnél, a Terminator 2-nél, a Die Hard-nál vagy akár a sokat szidott Alien 3-nál volt. Ezek miatt szerettem meg a filmeket. De emlithetném akár a John Rambo-t is.

  2. fcasroma

    Szerintem is simán 9/10. Egyedülálló élmény volt

  3. kafkalevese

    Imádtam. Végre nem egy sablonos megközelítés. Úgy általában bármelyik történelmi témára ráférne egy hasonló modernizálás. Körülöttem is sokan unják G.R. stílusát, de szerintem neki nem kell változnia, elég, ha változatos témákhoz nyúl és rajta hagyja a nyomát. Mindig eltalálja szereplőit. Beckham külön csemege volt. Law-t nem szeretem, és imádtam ebben a filmben utálni. Jó volt a szerepben. Astrid BF nagyon ült ebben a filmben, de én nem láttam vele még olyant, amibe ne lett volna jó. Hunnam meg … mindegy, nem számít, mert nő vagyok és megvett kilóra.

    • Alig várom, hogy újranézzen! Igen, Beckham nagyon nagy csemege ebben a filmben, a fene se gondolta volna, hogy jól is el lehet helyezni.

      Hunnam engem is, nagy Sons of Anarchy rajongó vagyok! <3

      • A Sons of Anarchy nagyon jó volt. Főleg az első három évad.

  4. Nálam ez a film nem talált be. Egynek elment, de egy nagy katyvasz volt az egész. Nem tudtam hova tenni ezt a modernnek szánt fantasy feldolgozást. Volt benne néhány jó képi megoldás, de akadt 1-2 bün rossz CGI jelenet is. Összességében nézhető és szórakoztató de amúgy semmi különös. Nemhiszem, hogy újranézném a közeljövőben.