Értékelés: A Nagy Fal (The Great Wall)

Egy elit osztag az emberiség utolsó harcát vívja a világ legikonikusabb építményén, a Nagy Falon…

Ezúttal tojok rá, nem fordítom le a teljes hosszúságú szinopszist, ha a magyarországi forgalmazónak ismét nem fért bele. Hogy miért? Mert A Nagy Fal épp annyira üres és súlytalan kalandfilm, mint az első bekezdés. Szeretném leszögezni, hogy a kínai származású Yimou Zhang rendezővel nincs bajom, sőt a Hős kimondottan tetszett tőle, de olyan, mintha ezt a filmet ő maga sem gondolta volna komolyan. Ráadásul azok a lények… Etessenek ilyesmivel mást. Ha ebben a témában szeretném magam lekötni, előveszem a Hobbit-GYU filmeket.

Nyilvánvaló tény, hogy a kínai kultúráról elég keveset tudok, és ezért előre elnézést is kérek, de ez így nekem száz kidobott perc volt az életemből. Azért meghallgatnék egy-egy olyan hozzászólót, aki rám cáfol, és megvilágosít néhány dologban velük kapcsolatban, ugyanakkor ez semmit sem változtat azon, hogy negyven perc után folyamatosan az órámat lestem. Csupán az volt a szerencsém, hogy nem két órára rúgott a játékidő, mert az tarthatatlanságba torkollott volna.

A látvány egyébként elég kecsegtető, tehát vizuális fronton nem sok gond akad, de azért a sötét képeit tudtam volna nélkülözni, mert ez nem szint 2017 hajnalán. A szomorú mégis az, hogy a sötétségért nagyban felelős 3D-től semmit sem vártam, mégis azon kaptam magam egy-egy jelenetnél, hogy 'hej, de jól működik ez a formátum'. Gondolok itt arra, amikor például a hatalmas kilőtt golyóval együtt érünk földet, vagy amikor hőseink iszonyú látványosan csatába indulnak a falról. No igen, azok a részek tetszettek, ahogyan a falról harcoltak a különféle alakulatok.

Még nem sikerült eldöntenem, hogy Matt Damont kedveltem ebben a szerepében, vagy sem. Olyan kis környezetidegen helyenként, máskor meg tökre illett oda. A társát játszó Pedro Pascal viszont sokkal jobban el tudott vegyülni, és Willem Dafoe-tól is remek játékot láthatunk, aki hármuk közül a legerősebbként lépett elő a szememben. Persze említhetném még Tian Jinget, Andy Laut vagy Eddie Penget is, akik mindannyian jó szolgálatot tettek. Számomra nehezen emészthető karakter még a császár, ami egy rohadt nagy vicc, bárhonnan is nézem. Nyilván nem lehet megválogatni, hogy ki az örökös, de akkor is. Kína, ez most komoly?! Meg úgy az egész film kapcsán is felteszem ugyanezt a kérdést.

Némi gondom volt még a ruházatokkal, amelyeket túl giccsesnek találtam, főleg ha figyelembe vesszük, hogy mely korban játszódik a cselekmény. Jegyzem meg, lehet, hogy tényleg én vagyok alulkulturált, de nekem ez így akkor sem fért bele. Nem is nyomkodom tovább a billentyűket, mert semmi jó nem sülne ki belőle, idebiggyesztek egy 5/10-et, és többet ne is lássam ezt a filmet. A Nagy Fal egyébként pont olyan, mint a mai kínai tömegtermékek: gagyi és komolytalan a mai filmes felhozatallal szemben.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

2 hozzászólás

  1. Edete

    Köszi hogy írtál róla. Nagyon várom hogy megnézzem ezt a filmet, bár ez inkább amolyan katasztrófa turizmus részemről, mert szeretek félresikerült filmeket (is) nézni. Majd kiderül tudok-e vitatkozni.

  2. Annyira nem volt rossz, mint ahogy gondoltam a trailer után. De amiket irtál, azokban igazad van. Tulajdonképpen gagyi az egész film, de voltak érdekes pontjai, ami miatt nem volt teljesen elvesztegetett az a 103 perc, amit rászántam. A kosztümök jók voltak, a csaták látványosak, a környezet és az egész kinai kultúra érdekes. Egyszóval láttam már sokkal rosszabbat is.