Casting 23.03.15.

  • Eléggé úgy tűnik, hogy a Rings mégsem előzményfilm lesz, hanem folytatás, amit maga F. Javier Gutiérrez erősített meg twitterjén. A körben történt események után 13 évvel később fog játszódni, és a forgatás kezdetét vette Atlantában.
  • Mint tudjuk, készül a Marveles Pókember (Spider-Man) újragondolás, de az még kérdéses, hogy ki fogja eljátszani a címszereplőt. A karakter az Amerika Kapitány 3-ban tűnik fel először, és a 16 éves Mateus Wardot már meghallgatták a szerep kapcsán. A végeredmény még nem tisztázott.
  • Múlthéten láthattunk egy koncepcióvideót a The Leviathan című sci-fi-thrillerhez, amiből most már talán tényleg lesz valami, ugyanis Simon Kinberg a projekt mögé állt producerként, a minden lében kanál Neill Blomkamp pedig executive producerként bábáskodik a jövőben.
  • Mivel régen hallottunk az Alien 5-ről, amit történetesen Neill Blomkamp nevével fémjeleznek, így erre felé olvashattok róla bővebben, ahol a rendező osztott meg néhány "hasznos" információt. Többek közt a Prometheus 2 is szóba kerül.
  • John Williams zeneszerzőről legutóbb akkor hallottunk, amikor visszadobta Spielberg és Hanks hidegháborús thrillerjét, mostanra azonban biztossá vált, hogy Williams szerzi a Star Wars 7: Az ébredő Erő (Star Wars: The Force Awakens) zenéjét, aki a film vizuális effektjeiért felelős szakemberekkel fog közreműködni.
  • Ha az új X-akták film nem is jön össze, ne csüggedjünk, ugyanis a Fox közel áll hozzá, hogy berendelje az X-akták tévésorozat két új évadát, amelyben visszatérne David Duchovny és Gillian Anderson is, ha már a sorozatfelelős Chris Carter, az eredeti készítője lesz.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

4 hozzászólás

  1. kroobe

    A Leviathan bemutatója nagyon komoly volt, ha ezt egy jó történettel megfejelik tarolni fog az biztos.Tetszett benne az hogy kicsit realisztikusnak tűnt benne az egész képi világa.

  2. kroobe

    X-akták jöhet sorozatban,bár a második mozi már nem volt valami jó ,azért jó lenne ha egy tökös trilógia lezárást kapna akár két részben is.Emlékszem 90 -es években adták a sorozatot ,mindig téptem haza hogy le ne maradjak róla, abba az időbe ez a sorozat szinte egyedülálló volt.

    • Úgy gondolom, a Fox a harmadik rész helyett nagyobb potenciált lát egy miniszériában, amit meg is értek, így nem csoda, hogy ma berendeltek belőle 6 részt. Jöhet. Igen, nagy klasszikus volt – és még mindig az.