Casting 07.08.13.

  • A Snowpiercer jó ideje amerikai forgalmazó nélkül rostokol, pedig a koreai származású Joon-ho Bong első amerikai filmjéről van szó, amelyben Chris Evans is szerepel. Talán a The Weinstein Company a projekt mögé állna, azonban Harvey Weinstein arról győzködi a rendezőt, hogy legalább 20 percet ki kellene vágni a filmből, hogy jobban fogára való legyen az amerikai közönségnek.
  • Nagy csend lengi körül már másfél éve az Indiana Jones 5-öt. Legutoljára George Lucas közölte, hogy zavart érez az Indy 5 történetének erejében. Most épp a 71 éves Harrison Ford ecsetelgette a The Telegraphnak adott interjújában, hogy érdeklődik az iránt, hogy visszatérjen Indy szerepében, ráadásul optimista azzal kapcsolatban, hogy elkészül az ötödik kaland is.
  • Még majdnem két hét, hogy mozikba kerüljön a Kick-Ass 2, azonban Jeff Wadlow, a film rendezője máris az X-Force projektről beszélt sajtókörútján. Megtudtuk tőle, hogy sokkal sötétebb tónusokat képzelt el ehhez a filmhez, mint amit a korábbi X-Men filmeknél alkalmaztak. A történet részleteiről viszont mélyen hallgatott.
  • Ha már… akkor a JoBlo oldalán arról olvashattok, hogy Bryan Singer hogyan hozza vissza X Professzort (Patrick Stewart) az X-Men - Az eljövendő múlt napjaiban (X-Men: Days of Future Past). Mivel vélhetőleg spoileres, így kéretik vigyázni.
  • Benedict Cumberbatch és John Malkovich is hangját adja a DreamWorks Animation égisze alatt készülő The Penguins of Madagascar egy-egy karakterének. A vidámságért felelős pingvineket természetesen a Madagaszkár trilógiából ismerhetjük. Cumberbatch egy állat hangán szólal majd meg, aki a CIA-nak dolgozik, és éppen egy gonoszt üldöz, akit Malkovich fog hangolni.
  • A DreamWorks Animation belehúzott, az imént jelentették be a B.O.O. Bureau of Otherworldly Operations című animációs film két legújabb eredeti szinkronhangját - Matthew Bomernek és Rashida Jonesnak is jut egy-egy szinkronizálandó figura.
  • A Universal Pictures kitűzte a Nick Stoller rendezésében, Seth Rogen, Zac Efron és Rose Byrne főszereplésével készülő Townies című vígjáték premierdátumát. Az amcsiknál 2014. május 9-én kerül mozikba a szóban forgó film, azonban a forgatás kezdőnapját egyelőre homály fedi.
  • A WWE Studios és a Lionsgate bejelentették, hogy készül a 2006-os Menekülj! (See No Evil) folytatása, amely a See No Evil 2 címet kapta. Sőt, a főszerepre a WWE-s Kane-t győzték meg, és a forgatást már idén ősszel kezdik. A filmet Jen Soska és Sylvia Soska (American Mary) fogják rendezni Nathan Brookes és Bobby Lee Darby forgatókönyvéből.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .