Az Argo-akció a toplista első helyén

Állítólag a színészek gyakran irigyek a kollégáikra – George Clooney azonban nem ilyen. Ami pályája egyik legnagyobb sikere lehetett volna, azt könnyedén átengedte kollégájának: Ben Afflecknek.

Eredetileg Clooney játszotta volna Az Argo-akció (16) (Argo, hazai bemutató: november 22.) című thriller főszerepét. A CIA egyik legjobb túszmentőjét kellett volna megformálnia, aki egy őrült és teljesen lehetetlennek tűnő terv segítségével ment ki Iránból hat kétségbeejtő helyzetbe keveredett amerikait. A tervezett forgatás azonban éppen egybeesett másik filmje, A hatalom árnyékában forgatásával. Clooney nem sokat habozott, megkérte régi barátját, Afflecket, hogy ugorjon be helyette főszereplőnek és rendezőnek is.

Argo

Jobb így – nyilatkozta utólag Clooney, aki azért producere maradt Az Argo-akciónak. – Ben segítségével őrült jó film készült, jobb lett, mint amire bárki számíthatott volna.

Mindenkinek ajánlom, hogy dolgozzon Clooneyval, ha teheti – felelte erre Ben Affleck a film egyik fesztiválvetítése előtt. – Nincs annál jobb érzés, mintha egy színész-rendező azt mondja: "csináld meg a filmemet, én meg majd vigyázok rád közben… és aztán tényleg vigyáz. A világ legjobb érzése."

A film sikere visszaigazolja a dicsérő szavakat: Az Argo-akció három hete fut az amerikai mozikban, és kivételes módon - teljesen eltérve a filmek szokásos bevételi ívétől - felkerült a toplista első helyére, megelőzve ezzel a heti friss bemutatókat is. A közönség kitartó szeretete összesen már több mint 60 millió dollár bevételt hozott, miközben a kritikusok is rajonganak a thrillerért: egyre többen szakíró állítja azt, hogy Az Argo-akció az év nagy Oscar-esélyese.

IC Press

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .