A Universal rendezkedett naptárában

Miután a Universal Pictures kitűzte a Halálos iramban 8 és a két szürkülős film premierjét, néhány premierdátum módosítást is meglépett.

A Universal rendezkedett naptárában

Az első áldozat a Legendaryvel közösen gyártott Warcraft, ami 2016. március 11-éről 2016. június 10-ére költözött át. Gondolom, szükségtelen bemutatni a Blizzard Entertainment népszerű videojátékát, melyen alapul ez a 3D-ben érkező adaptáció. De a címkék egyébként is segítőkészek.

Kitűzték a Mena premierjét, ami 2017. január 6-án debütál odakint, a film pedig nem más, mint Tom Cruise és Doug Liman (A holnap határa) rendező legújabb közöse, amelyről már szintén volt szó korábban - a címkék segítenek.

A változás szele érinti A múmia (The Mummy) újragondolást is, ami késik majd háromnegyed évet, hiszen 2016. június 24. helyett csak 2017. március 24-én kerül bemutatásra. Nem meglepő módon a Tűzgyűrű 2-n (Pacific Rim 2) is toltak egy keveset, ez 2017. április 7-ről 2017. augusztus 4-ére került át. A rendező Guillermo del Toro, szóval megnyugodhatunk.

Végül pedig a Universal Szörnyuniverzumán belül érkező címnélküli szörnyfilmet is elnapolták valamilyen oknál fogva, így 2017. április 21. helyett 2018. március 30-án tartják a premiert.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .