A Jack Warner-akció

Ben Affleck az idén végképp bebizonyította, hogy legalább olyan jó rendező, mint színész. Az Argo-akció (16) (Argo, hazai bemutató: november 22.) vérbeli thriller: egy hivatásos túszmentő történetét beszéli el, aki hat Iránban bujkáló, menekülő amerikai megmentését szervezi. A film különlegessége, hogy miközben egyre fokozódik benne a feszültség, a humora sem hagyja el - a mentőakcióban ugyanis közreműködik egy hollywoodi producer és egy maszkmester is: Alan Arkin és John Goodman pedig gátlástalanul kigúnyolják saját világukat: Hollywoodot. És egyúttal emlékművet állítanak két legendának.

ARGO

Goodman ugyanis egy igazi maszkmestert játszik. Ahogy Affleck nevezi, a maszkmesterek Marlon Brandója, John Chambers a 80 nap alatt a föld körültől (Around the World in Eighty Days) A majmok bolygója-filmekig (Planet of the Apes) számtalan klasszikus film maszkjain dolgozott a 60-as és 70-es években, miközben titokban a CIA alkalmazásában is állt. Arkin pedig nemrégiben egy interjúban elárulta, hogy kiről mintázta a nagyképű, száraz humorú, egykor legendás producert, akit játszik: Jack Warnerről, a Warner Bros. legendás és legendásan kiállhatatlan alapítójáról, a Jazzénekes és a Casablanca készítőjéről.

Egyszer találkoztam vele, rövid időre, és még nagyon fiatal voltam – nyilatkozta Alan Arkin. – De mély benyomást gyakorolt rám… Már rég vártam, hogy jöjjön egy film, amiben eljátszhatom.

IC Press

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .