A hét sztárja- Robert Downey Jr.

A múlt hónapban csak Quentin Tarantinóról sikerült megemlékeznünk ebben a rovatban, mostantól viszont igyekszünk megint rendszeresíteni, és nevének megfelelően hetente jelentkezni egy-egy újabb sztárral, aki április első hetén nem más, mint a 45. születésnapját ma ünneplő Robert Downey Jr.
Hősünk 1965. április 4-én született a New York városában található Greenwich Village nevű kerületben Robert John Ford-Elias Jr. néven, tehát szülei nem fukarkodtak a keresztnevekkel. Mindössze ötéves volt, mikor először szerepelt filmben, méghozzá édesapja, idősebb Robert Downey Pound című mozijában, melyben egy kölyökkutyát alakított.

20 évesen csatlakozott egy évre a Saturday Night Live stábjához, és még ugyanebben az évben Hollywoodba költözött. Két évvel később már főszerepet játszott James Toback A nővadász (The Pick-Up Artist) című filmjében, Molly Ringwald és Dennis Hopper oldalán. Még ugyanebben az évben készült el a Less Than Zero, melyben egy drogfüggőt alakított.

1992 fordulópont volt az életében, ekkor kapta meg Charlie Chaplin szerepét Sir Richard Attenborough Chaplin című filmjében, melyben nyújtott alakításáért Oscar-jelölés lett a jutalma.
2000-ben tett egy kis sorozatos kitérőt is, az Ally McBealben láthattuk őt Larry Paul ügyvéd szerepébe, aki beleszeret Ally-be. Alakítása olyannyira jól sikerült, hogy megkapta érte a Golden Globe-ot a legjobb férfi vígjátéksorozatos mellékszereplő kategóriában.

A második Oscar-jelölésére egészen a 2009-es gáláig kellett várni, amikor is a Trópusi viharban nyújtott alakításáért díjazták. Szintén a 2008-as évben kapta meg a Vasember szerepét, melyben még ebben a hónapban viszontláthatjuk őt a mozikban.

Házasságok:

  • Deborah Falconerrel (1992. május 29-2004. április 26), egy gyermekük született
  • Susan Downey-val (2005. augusztus 27-)

Érdekességek:

  • 2000 augusztus 2-án 5 000 dolláros óvadék ellenében engedték ki a börtönből, ahová kábítószer ügyei miatt került. Ebben az időszakban egyébként többször is volt rács mögött rövidebb időszakokra.
  • A kedvenc színésze Peter O'Toole.
  • A '80-as években hét évig járt Sarah Jessica Parkerrel.
  • Fia, Indio Falconer Downey 1993. szeptember 7-én született.
  • 11 éves volt, mikor elváltak a szülei.
  • Első feleségével mindössze 42 nappal az első randijuk után házasodtak össze.
  • Szerepelt Elton John I Want Love című klipjében.
  • Gyerekkori jó barátok Moby-val.
  • Eredetileg neki szánták Zaphod Beeblebrox szerepét a 2005-ös Galaxis útikalauz stopposoknak című filmben, de végül Sam Rockwell játszotta a karaktert.
  • Második feleségét a hölgy 30. születésnapján jegyezte el. Az esküvőjükön Sting és Billy Idol is énekelt.
  • Érdekesség, hogy egy másik szuperhős, Batman korábbi megformálói közül három színésszel is dolgozott együtt: George Clooney-val a Jó estét, jó szerencsét!-ben (Good Night and Good Luck), Val Kilmerrel a Durr, durr és csókban (Kiss, Kiss, Bang, Bang), és Michael Keatonnal a 6-os játszmában (Game 6).
  • A Sherlock Holmes kedvéért wing chun kung-fuzni tanult.
  • A '80-as évek elején szobatársak voltak Kiefer Sutherlanddel. Vajon Robert is szerzett neki nehéz napokat?
  • Van egy háza Velencében.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

8 hozzászólás

  1. Pff

    Hát nem erőltettétek meg magatokat ezzel, mennyi időbe telt ezt összehányni? Ebédidőben megvolt?Robert Downey Jr.-ról ennyit írni azt jelenti, hogy csak azzal törődtök minél hamarabb meglegyen a poszt.

  2. Nem szoktam ilyet, de ebédidőben majd rád… Tudod mit? Írd meg, és lehet hogy kitesszük, de az könnyebben elképzelhető, hogy NEM! Ne gyere máskor felénk, pls, menj máshová fikázni, ha unatkozol Húsvét második napján!

  3. Petrus

    Szerintem meg lényegretörő és érdekes! Fiúk így tovább!

  4. Köszike, majd azért Pff kedvéért utánajárok mi volt a jele az óvodában, meg hogy ki mellett ült általánosban.
    Jah, meg is van: Vasbunkó volt a jele, és Joe Nemmers volt a padtársa.

  5. Anonymous

    Azért ez így nem igaz, amit az első hozzászóló ír, ne is hallgassatok rá! Igenis a cikk rendben van, és a lényeget tartalmazza!

  6. Bozont

    Le lehetne állni itt a beszólogatóknak, ha egy cikk hosszú, akkor az a baj, ha rövid, akkor az. Semmi se jó? Jellemző manapság…

  7. Ati

    Sztem meg törölnötök kellett volna a kommentet, nem ér ennyit az egész, mert abszolút köcsögség az a hsz-s.

  8. Azt a kur.@!

    Egyet értek Petrussal: “Szerintem meg lényegretörő és érdekes! Fiúk így tovább!”

    Ebédidőben “összehányni”??? Kedves Pff! Írtál már életedben meg egy posztot is??? Szerintem nem! Ha írtál volna, akkor tudnád, hogy mennyi egyeztetést és odafigyelést igényel, főleg úgy hogy az lényegretörő és olvasmányos legyen! Írj nyugodtan 2 oldalas cikket Rober Downey Jr.-ról az összes filmjével és szerepével (a csapból is az folyik dolgokkal) és megnézem mennyi pozitív véleményt kapsz!

    Egyszerű ez mint az 1×1: BUNKÓ vagy! Ha valami nem tetszik akkor kérdezz rá, hogy miért nem került bele a posztba és talán meg is fontolják a srácok a dolgot, de ez így volt jó ahogy van!