A hét sztárja- Quentin Tarantino

Megnézni sem merem, mikor volt az utolsó bejegyzésünk ebben a rovatban, de az biztos, hogy nem ebben a hónapban, kárpótlásul viszont most az egyik legzseniálisabb rendezővel, a 47. születésnapját tegnap ünneplő Quentin Tarantinóval foglalkozunk.

Quentin Jerome Tarantino 1963. március 27-én született a Tennessee állambeli Knoxville városában az olasz származású amatőr színész és zenész Tony Tarantino, valamint a cseroki indián és ír felmenőkkel rendelkező ápolónő, Connie McHugh gyermekeként. A Quentin keresztnevet Burt Reynolds Gunsmoke című sorozata után kapta. Apját nem ismerte, mert szülei még születése előtt elváltak. Kétéves korában édesanyjával a kaliforniai Torrance-ba, majd Harbor City szomszédságába költöztek, ahol a Fleming gimnázium drámaszakos tanulója lett.
Mikor elsőéves volt, jelentkezett a Narbonne gimnáziumba is, azonban hamarosan a Flemingből is kirúgták, mikor 15 éves lett. Hősünk viszont egyáltalán nem esett kétségbe és gyerekkori cimborájával, Adam Olisszal meglehetősen kezdetleges animációs filmeket kezdtek készíteni a hátsókertjükben. 22 éves korában a Video Archives nevű tékában kezdett dolgozni, és ez az állás örökre megváltoztatta az életét. Kollégáival ugyanis egész nap a filmekről beszélgettek, és ajánlották azokat a vevőknek.
1987-ben találkozott Lawrence Benderrel egy partin, aki bátorította őt, hogy írjon meg egy forgatókönyvet, így született meg a My Best Friend's Birthday (A legjobb barátom születésnapja). A film végső kópiája azonban egy labortűz során szinte teljesen megsemmisült, de a forgatókönyv jó alapot szolgáltatott a Tiszta románc (True Romance) című mozihoz, melyet Tony Scott rendezett, 1993-ban.
1992-ben végképp minden megváltozott: elkészítette első filmjét rendezőként, a Kutyaszorítóbant (Reservoir Dogs), melynek köszönhetően máris kultstátuszba emelkedett, ráadásul olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Harvey Keitel, Tim Roth, Michael Madsen, Chris Penn és Steve Buscemi. Quentin már itt is a később védjegyévé vált stílust alkalmazta, vagyis különféle rendezők különféle filmjeiből lopkodta össze az elemeket mozijához.
Mindössze két évvel később, 1994-ben megrendezte a filmtörténet sokak szerint egyik legjobb alkotását, a Ponyvaregényt (Pulp Fiction), olyan sztárokkal, mint John Travolta, Samuel L. Jackson, Uma Thurman és Bruce Willis. A Ponyvaregény talán még a Kutyaszorítóbannál is nagyobb kultfilm lett, rengeteg mondat vált belőle szállóigévé.
Az 1997-es Jackie Brownnal egyik kedvenc filmes korszaka, a '70-es évek fekete mozijai előtt tisztelgett, bár a kritikusokat és a nézőket is rendesen megosztotta, mivel sokan egy újabb Ponyvaregényt vártak tőle.
Következő filmjére egészen 2003-ig kellett várni, ekkor került mozikba a Kill Bill első része, melyben a volt bérgyilkos, a Menyasszony (Uma Thurman) kegyetlen bosszút áll korábbi csapattársain, legutoljára hagyva Billt (David Carradine), a vezetőjüket, aki a szeretője is volt. 2004-ben érkezett a folytatás is, és a hírek szerint már a 3. rész is tervben van.
Ezután 2005-ben segített be a régi cimbora Robert Rodrigueznek és Frank Millernek az év egyik legjobb filmjében, a Sin Cityben, majd 2007-ben ismét Rodriguezzel dolgozott együtt a Grindhouse-on, melyből a Halálbiztos (Death Proof) című részt rendezte ő, ismét a '70-es évek előtt tisztelegve.
Legutóbb tavaly jelentkezett a Becstelen Brigantyk (Inglourious Basterds) című II. világháborús mozival, melyben egy csapat zsidó zsoldos harcos veszi fel a harcot a nácik ellen. A Hans Landát alakító Christoph Waltz Golden Globe és Oscar-díjat kapott alakításáért, illetve Quentin is kapott jelölést a rendezésért. Eddig egyébként egy Oscar-díj büszke tulajdonosának mondhatja magát, melyet a Ponyvaregény forgatókönyvéért kapott Roger Avary-vel megosztva.
Érdekességek:
  • Azt állítja, hogy James Besttől tanulta meg a színészmesterséget.
  • Gyűjti a régi sorozatok alapján készült tévéjátékokat, kedvencei a Szupercsapat és a Hazárd megye lordjai.
  • Kedvenc filmjei közé tartozik az 1966-os Manos: the Hands of Fate, melyből egy eredeti 35 mm-es kópiája is van, és az 1982-es Star Trek 2: Khan haragja.
  • 2004-ben, mindössze tíz évvel azután, hogy megnyerte a fődíjat, ő volt a Cannes-i Filmfesztivál zsűrielnöke.
  • Bár sosem végezte el a főiskolát, 160-as IQ-val rendelkezik.
  • Uma Thurmant nevezi meg múzsájaként.
  • 1994-ben, még a Ponyvaregény előtt egy interjúban a Halál a hídont (Blow Out), a Rio Bravót, és a Taxisofőrt nevezte meg három kedvenc filmjeként.
  • Édesanyja mindössze 16 éves volt, mikor született.
  • Kedvenc rendezője Howard Hawks.
  • Érdekesség, hogy a Halálbiztos kivételével minden filmjében szerepel egy valaki Martin Scorsese Aljas utcák című filmjéből: a Kutyaszorítóban és a Ponyvaregényben Harvey Keitel, a Jackie Brownban Robert De Niro, a Kill Billben David Carradine, az 1995-ös Négy szobában pedig David Proval.
  • Az 1981-es Véres Valentin a kedvenc slasher horrorja.
  • Két húga és egy öccse van: Tanya Marie, Ronnajean és Edward James.
  • Szerepelt az In Utero című Nirvana album borítóján a köszönetek résznél.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .