A hét sztárja- Mischa Barton

Az elmúlt három hétben férfi színész volt a hét sztárja, így legszebb ideje, hogy ezúttal ismét egy hölgy következzék, mégpedig a 23. születésnapját ma ünneplő Mischa Barton.
Mischa Anne Marsden Barton 1986. január 24-én született London városában, de még csecsemő korában a család New Yorkba költözött. Mindössze 8 évesen, 1994-ben már a New York Theatre-ben tanult színészetet, és olyan darabokban játszott, mint a James Lapine rendezte Twelve Dreams (Donna Murphy-vel), a Tony Kushner rendezésében készült Slavs! (Marisa Tomeijel) és Naomi Wallace One Flea Spare-jében (Dianne Wiesttel).

Filmes pályáját olyan alkotásokkal kezdte, mint a Gyepkutyák, a Hatodik érzék, és a Sztárom a párom. Az igazi népszerűséget azonban a Fox 2003-ban indult sorozata, A narancsvidék hozta meg a számára, melyben 76 részen át játszotta Marissa Cooper szerepét. Ez természetesen a filmes pályájára is jótékony hatással volt, 2007-ben előbb Shirley MacLaine és Christopher Plummer oldalán játszott A szerelem gyűrűjében (Circling the Ring), majd még szintén ebben az évben Hayden Christensen mellett ő volt a női főszereplője a Szűzlányok ajándéka (Virgin Territory) című filmnek, valamint feltűnt a St. Trinian's- Nem apácazárda című moziban is.

Tavaly új sorozata, a The Beautiful Life is elindult a CW műsorán, azonban az amerikai nézők nem voltak vevők a fiatal modellek életére, így két rész után a sorozat lekerült a képernyőről, de a hírek szerint nyáron láthatjuk majd a maradék négy leforgatott részt is.

Érdekességek:

  • Van egy nővére, Zoe (aki mellesleg ügyvéd), és egy húga, Hania.
  • Angol és ír vér is csörgedezik az ereiben.
  • Kedvenc könyve John Kennedy Toole A Confederacy of Dunces című műve.
  • Kedvenc írója William Shakespeare és George Orwell.
  • Kedvenc filmjei a Keresztapa, a Majdnem híres, a Diploma előtt (The Graduate), és a Mondhatsz akármit (Say Anything...).
  • Van egy Angelo nevű macskája, és egy Ziggy nevű kiskutyája.
  • Édesanyját Nualának hívják.
  • Gyerekkorában Lindsay Lohannel együtt dolgoztak a Ford modellügynökségnél.
  • Rozino Smith 2005-ös Blurry Summer című albumán szerepel egy Mischa Barton című szám.
  • 2005-ben a 33. volt a Maxim 100 legszexisebb nője listáján, 2007-ben a 49. lett, 2008-ban pedig a 22.
  • 2005-ben 52., 2006-ban 33. lett az FHM éves top 100-as listáján.
  • Brit-amerikai kettős állampolgár.
  • A kedvenc városa Párizs.
  • Gyerekkori jó barátok Ashley Tisdale-lel és Brenda Songgal.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .